kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az elmúlt évek legjelentősebb béremelését jelentette be a brit kormány

Az elmúlt csaknem 10 év legjelentősebb béremelését jelentette be a közszférában egymillió ember számára a brit kormány. A tervek szerint a fegyveres erők tagjai 2,9, a büntetés-végrehajtásban dolgozók 2,75, a tanárok 3,5, a rendőrök 2, az orvosok szintén 2 százalékos béremelésre számíthatnak még az idén - írja az MTI.

images

images

A béremelésekre fordítandó összeget az egyes minisztériumoknak kell kigazdálkodniuk a kormány tájékoztatása szerint.

A brit kormány a tavalyi évig egyszázalékos béremelési plafont tartot életben, amelynek eltörlését a legtöbb szakszervezet mellett az ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt is követelte. Az egyszázalékos felső határ hatályon kívül helyezését végül Angliára és Walesre vonatkozóan jelentették be 2017-ben, és akkor az állami egészségügyi szolgálatban (NHS), a büntetés-végrehajtásban és a rendőrség kötelékében dolgozók esetében jelentettek be magasabb emelést a következő évre. 2018 márciusában az egészségügyi dolgozókkal újabb megállapodást kötöttek, amely három év alatt 6,5 százalékos béremelést irányozott elő.

Az egyszázalékos plafon eltörlése becslések szerint négymilliárd fontba kerül a költségvetésnek. Az intézkedéssel a munkaerő toborzása és megtartása és a morál erősítése volt a célja a kormánynak kommentárok szerint. Rávilágítottak arra, hogy a tanári pályán például tíz éven belül jelentős létszámhiány alakulhat ki, ha nem tudják vonzóvá tenni ezt a munkát. Az egészségügyben pedig már így is jelentős a létszámhiány.

A szakszervezetek a kedden bejelentettnél jelentősebb, 5 százalékhoz közelítő béremelést szorgalmaztak, hogy "kárpótolják" a közszféra dolgozóit az előző kormányfő, David Cameron által nyolc éve bevezetett megszorító intézkedésekért.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk