Megjelent: 5 éve

Aki kérdez: Kőszegi Boglárka

HR Szubjektív rovatunkban Kőszegi Boglárka, a BP GBS Európa és Afrika regionális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Kulcsár Zoltán, a CIB Bank HR Fejlesztés és Programiroda vezetője kérdésére: "Jelenleg mi jellemző inkább a mostani HR munkájára: a dolgokat jól csinálja vagy jó dolgokat csinál?"

Jelenleg mi jellemző inkább a mostani HR munkájára: a dolgokat jól csinálja vagy jó dolgokat csinál?

Köszönöm a kérdést, Zoli, így év elején különösen időszerű ezen gondolkozni. Személyes és szakmai tapasztalatom alapján mindkét megközelítés egyformán fontos, egyszerre kell jól és jó dolgokat csinálni.

A HR-es folyamatok hatékony és következetes működtetése ma már alapelvárás, és a mai piaci versenyben a dolgozók megtartásáért ennél még többre van szükség. A három éve életre hívott missziónk - Happy people, happy partners, happy customers - is jól tükrözi azt a szándékunkat, hogy olyan munkahelyet teremtsünk, ahol az emberek motiváltak, önmaguk lehetnek és ezáltal még jobb teljesítményt tudnak nyújtani.

Ahogy Zoli is említette, ehhez kifejezetten innovatívnak kell lennünk, miközben párbeszédként tekintünk a kollégákkal való együttműködésre. A BP-nél hét önkéntes csoport működik alulról jövő kezdeményezésként - felsővezetői erkölcsi- és anyagi támogatással - , szabadon meghatározva az elfogadás-befogadás, érzékenyítés, sokszínűség, esélykiegyenlítés, CSR területét átölelő programjaikat. Külön csapat, az Employee Experience Team foglalkozik ezen közösségek támogatásával és a dolgozóink visszajelzéseinek feldolgozásával, ezáltal az elégedettség és az elkötelezettség növelésével.

Kiemelten foglalkozunk az érzékeny társadalmi csoportok támogatásával és jó ügyek céges szintű felkarolásával, aminek kiváló példája a budapesti Pride felvonulás, ahol immár két éve logózott kamionnal és pólókkal vagyunk jelen.

A munkáltatói márkaépítés szintén egy olyan terület, ahol nagyon innovatívan tudunk tenni a “jót s jól” egyensúlya érdekében. A mára közel 2500 főre duzzadt, elképesztően sokszínű szolgáltató központunk esetében alapos tervezést igényelnek az Employer Branding programjaink, melyek mind belső- és külső kommunikációnkban, mind on-line és off-line felületeken, célzottan jutnak el a dolgozóinkhoz. Világhírű hegymászókkal csúcsokra való feljutástól, a hazai popzenei élet sztárjaival fesztiválstandon való karaoke-záson át, celeb-szakáccsal való közös főzésekig rengeteg élményt kaptak a kollégáink, miközben a digitális és videós formában fogyasztják a közösségépítő tartalmakat.

Hogy ez mennyire sikeres út, azt számunkra jól bizonyítja az AON által tavaly végzett Best Employer Survey (Legjobb Munkáltatók Felmérés) eredménye is, mely szerint a dolgozói elkötelezettség folyamatos növelése és szinten tartásáért tett lépéseink révén a a magyar SSC átlagait jelentősen meghaladták a mutatóink. Ugyanilyen fontos visszajelzéásnek tekintjük azt az eredményt és tendenciát, hogy a BP globális belső szervezeti felmérése szerint is tovább növekedett a magyarországi dolgozók elégedettsége. A siker definiálásának számos módja létezik, de mi itt a BP-nél a dolgozói elvándorlási mérőszámot tekintjük az egyik legfontosabb jelzőnek, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy iparági átlagnak mindössze közel harmada ez a százalék nálunk.

Hiszek benne, hogy ehhez egyszerre kell jól csinálni a feladatunkat és jó dolgokkal bővíteni, színesíteni a mindennapjainkat.

Mivel a HR modernizáció kérdésköre és teendői hatják át jelenleg a mindennapjainkat és a tervezett közeljövőnket itt a BP-nél, az én kérdésem Szőcs Lászlóhoz, a Diageo budapesti szolgáltató központjának HR igazgatója felé a következő:

Hogyan definiálja az ebben a térben elérhető/elérendő célokat a magyar piacon és melyeket ítéli a legfontosabb előmozdító és hátráltató faktoroknak egy ilyen nyilvánvalóan komplex folyamat megvalósulása során?

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk