kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Új elnök a Közvetlen Értékesítők Szövetsége élén

Új elnököt és elnökséget választott a hazai direkt kereskedelmi iparág szakmai szervezete, a Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA). A 2021-ig tartó új elnöki ciklusban a DSA fokozott hangsúlyt fektet a piac megtisztulására, a szereplők etikus működésére, a fogyasztók védelmére és az iparág tisztességes szereplői iránti közbizalom erősítésére.

Az etikusan működő és a fogyasztók védelmét kiemelten kezelő közvetlen értékesítő cégeket összefogó szervezet 1993 áprilisában jött létre. A DSA tagcégek kiemelten fontosnak tartják a jogszabályoknak megfelelő és etikus működést, ideértve a fogyasztók védelmét, valamint értékesítőik magas szintű kiszolgálását, megfelelő tájékoztatását, képzését.

A 26 éve alapított szakmai szövetség a brüsszeli székhelyű SELDIA (European Direct Selling Association) és a washingtoni székhelyű WFDSA (World Federation of Direct Selling Associations) szervezetnek is tagja. A DSA új vezetése továbbra is hangsúlyt helyez a nemzetközi együttműködésekre, tapasztalatcserére is.

Endrédi László, a Közvetlen Értékesítők Szövetségének (DSA) megválasztott új elnöke hangsúlyozta: „A közvetlen értékesítés egy dinamikusan fejlődő ágazat nemcsak világszerte, de itthon is: jelenleg mintegy félmillióan kapcsolódnak hozzá vásárlóként, illetve termékforgalmazóként Magyarországon. A DSA, a hatóságokkal együttműködve őrködik a tagcégek etikus működése felett, ezzel megteremtve a fogyasztók számára a biztonságos vásárlás feltételeit.”
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk