Malév 
Megjelent: 6 éve

Végleg megszűnik a Malév

Jogutód nélkül megszűnt a Malév, így törlik a cégjegyzékből is. A döntést még áprilisban hozta meg a bíróság, a végzést a napokban kapja meg az egykori légitársaság közel háromezer hitelezője.

A Malév 2012. februárban ment csődbe és 170 milliárd forintos adósságot hagyott maga mögött. A vagyon értékesítéséből néhány milliárd forint folyt be, a cég munkatársai átlagosan a nekik járó pénz felét kapták meg. Az egyik hitelező semmit sem kapott - írja a HírTv.
A hitelezők még fellebbezhetnek, ám aki élni kíván ezzel, annak a fellebbezést 2890 példányban kell benyújtania.
A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. áfával együtt mintegy 52 millió forintos felszámolási díjat kaphat a több, mint hatéves munkájáért, ebből 35 millió forintot a Malév hitelezői által befizetett díjakból fizetnek ki, a maradék 17 milliót pedig a Malév vagyonából kapja meg az állami felszámoló.

A Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták egyesülete az elmaradt járandóságok miatt bírósághoz fordult, amely megállapította, hogy az állam tartósan hátrányos üzletpolitikája vezetett a Malév fizetésképtelenségéhez. Ezt követően háromszáz pernyertes kártérítést kér az államtól, de elképzelhető, hogy peren kívül egyeznek meg.
A legnagyobb hitelező, a Malévot egykor megvásárló és az összeomlásához nagyban hozzájáruló Vnyesekonombank már elveszített egy pert, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen indított a 36,8 milliárd forintjáért, de a tartozás rendezése a kormányközi tárgyalások témája évek óta.

Hír Tv
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek