kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Emelkedik a szakképzésben oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a szakképzésben tanulók

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

images

Palkovics László közölte, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét. Az osztrák mintára kidolgozott javaslat értelmében a tanulók a technikum és a szakképző iskola közül választhatnak, előbbinél 5 éves, utóbbinál 3 éves képzésben vehetnek részt.

A miniszter elmondta, hogy a technikum a szakmához szükséges tudás mellett az érettségire is felkészíti a fiatalokat, így az ötödik év végén az itt tanulók a technikusi okleveleiket és az érettségi bizonyítványaikat együtt vehetik át.

Palkovics László kiemelte, a következő tanévtől a szakképző intézményekben oktató tanárok már nem a köznevelési törvény, hanem a Munka törvénykönyvének hatálya alá tartoznak majd. A tanárok szabadsága azonban változatlan marad, továbbra is jogosultak lesznek a pedagógus igazolványra is. A jó szakemberek megtartása érdekében a pedagógusok - a szakmai és a közismereti tárgyat oktatók egyaránt - átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek 2020. július 1-től, erre a célra a kormány 35 milliárd forintot különített el.

A tanárok mellett a diákok helyzete is megváltozik - mondta a miniszter. A következő tanévtől minden szakképző intézményben - technikumban vagy szakképző iskolákban - tanuló diák az első két évben az állam által garantált ösztöndíjban részesül. Miután a diákok a duális képzés részeként a gyakorlati képzés teljesítése érdekében szerződést kötnek egy-egy vállalattal vagy vállalkozással, már ezektől a cégektől kapják az ösztöndíjat. Változás, hogy a jövőben ezekkel a gyakorlati képzést biztosító cégekkel a diákok már nem tanulószerződést, hanem szakképzési munkaszerződést szerződést kötnek. Erre a váltásra azért volt szükség Palkovics László szerint, "mert szeretnék, ha a jövőben a diákok már gyakorolnák a szakképzési rendszerben, hogy mit jelent munkavállalóként is megjelenni".

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk