kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A főpolgármester a Facebookon jelezte, hogy nincs elég ember hóeltakarításra

300-400 helyett csak 216 munkás jelentkezett hóeltakarításra a fővárosban.

A hétfő reggelre lehullott hó jelentős késéseket, elakadásokat okozott a főváros tömegközlekedésében. Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán jelezte, hogy jelenleg 70 munkagép dolgozik, viszont a 300-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek.

Tájékoztatást kértem a Közterület-fenntartótól a hóeltakarítási munkákról. 70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges 300-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek, erre próbálunk megoldást találni. Két budai buszvonalon jeleztek elakadást, ezt már megoldották. Az előrejelzések szerint dél körül eláll a havazás Budapesten, így a délutáni csúcsra már a főbb útvonalakat meg lehet tisztítani. A sózás elkezdődött, a latyak letakarítása most még lassítaná a forgalmat, így az csak a délutáni csúcs után, este történik majd” - írta bejegyzésében.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk