Megjelent: 7 éve

Új vezér a Magyar Cetelem Bank élén

Szabó Pétert, az eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettest nevezte ki elnök-vezérigazgatónak a Magyar Cetelem Bank tulajdonosa. Az új elnök-vezérigazgató a BNP Paribas Personal Finance párizsi központjába távozó Vincent Ollivier-t váltja - derül ki a cég lapunknak elküldött sajtóközleményéből.

Hároméves megbízásának lejártával távozik a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatói székéből Vincent Ollivier, aki 25 éves pénzügyi tapasztalatának meghatározó részét a BNP Paribas csoportnál szerezte. Szakértelmére a jövőben is számítanak a BNP Personal Finance franciaországi központjában.

Helyét eddigi helyettese, Szabó Péter veszi át 2017 augusztusától. A szakember 2000-ben, a Pécsi Tudományegyetemen frissen szerzett közgazdász diplomájával lépett be a Magyar Cetelem Bankba. Pályáját az adósságkezelésen kezdte, majd 2006-ban az operatív kockázatkezelés vezetője lett. Öt évvel később kockázati igazgatónak nevezték ki, és ezzel egy időben igazgatósági tag lett a francia Auchan Holding pénzügyi termékeit (áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya, biztosítások) koordináló ONEY Bank magyarországi leányvállalatában. Szintén 2011-től kezdődően az UCB Ingatlanhitel Zrt. kockázati igazgatói feladatait is ellátta, miközben alapképesítését szakokleveles közgazdász végzettséggel egészítette ki.

Három évre rá megbízták a Magyar Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióinak betöltésével, egyúttal mindkét társaság igazgatóságába is beválasztották. Irányításával a Cetelem tavaly sikeresen áttért a nemzetközi számviteli szabványokra (IFRS).

„Elődömnek és a munkatársaimnak is köszönettel tartozom azért, hogy az áruhitelezésben és a hitelkártya-kibocsátásban egyaránt megerősítettük piaci pozíciónkat az elmúlt három évben, amit a Figyelő TOP 200 gálájának szakmai zsűrije is elismert 2015-ben a Magyar Cetelem Banknak ítélt Az Év pénzintézete díjjal” - mondta a frissen kinevezett elnök-vezérigazgató.

Szabó Péter úgy véli, az elkövetkező évek egyértelműen az ügyfélélmény javításáról és a fogyasztási hitelezés digitalizációjáról szólnak majd. „A Magyar Cetelem Bank mindkét téren otthonosan mozog. Ezt támasztja alá ügyfeleink hűsége és elégedettsége, ahogyan a digitális téren eddig megszerzett piaci előnyünk, tapasztalataink és megoldásaink, például a személyi kölcsönre és áruhitelre kialakított, egyedülálló online hiteligénylési folyamatunk” - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk