Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

Bátrabb nők, érzékenyebb férfiak - az állásbörzén is szembeötlő, hogy a nemek közelednek

A nők bátrabbak lettek, a férfiakban sok a félelem. A nők aktívabban keresik, hogyan szerezhetnének új lendületet az álláskeresésben, és egyetemista karrierjüket segítő diákszervezetet alapítanak. Az viszont mindkét nemre nézve aggasztó, hogy egyre többen próbálnak divat-képességekkel érvényesülni, miközben elfedik valódi értékeiket - gyűjtésünk a HVG Állásbörzéről.

images

Évről évre több férfi mutatja meg magát közelebbről a HVG Állásbörze grafológusainak. Százalékban kifejezve 60-40 a nők javára, de közelítenek hozzájuk a férfiak. Tudtuk meg a Duktus '94 kézíráselemző cégtől, amely a börze két napja alatt 120-150 írást elemez, immár hatodik éve.

„Egyre több férfi vállalja, hogy foglalkozik a lelkével. Ez ma már nem ciki” - fogalmazta meg ennek okát Hajnácsné Fábián Éva, ügyvezető. Az utóbbi években szerzett tapasztalataikat úgy foglalhatjuk össze, hogy a férfiak és a nők egyre jobban hasonlítanak egymásra: „A nők erőteljesebbek lettek, jobban kommunikálnak, bátrabbak, meg merik mutatni magukat. A férfiakban sok félelmet, szorongást látunk, nehezebben nyílnak meg. Érzékenyebbek lettek, még ha kívülről a klasszikus értelemben vett férfi szerepnek akarnak is megfelelni. Ezért a két nem közelít egymáshoz” - mondta el Hajnácsné Fábián Éva.

duktusVannak visszajáró kliensek
Vannak visszatérő embereik. Egy fiatal férfi több éven át járt hozzájuk tanácsadásra az állásbörzéken, mert nem találta meg a képességeinek megfelelő munkát. Végül elfogadta, hogy ne nagy cégeket, hanem kisebb közeget keressen magának. Ilyen munkahelyen dolgozik már két éve, és beválhatott neki, mert az utóbbi állásbörzéken már nem találkoztak vele.

Divat-képességekkel villognának

„Tanácsadásainkon egyre gyakoribb, hogy sokan nem mutatják meg valódi képességeiket, inkább divat-képességekkel próbálnak érvényesülni. Csupa kifelé mutató tulajdonságot próbálnak mutatni, hogy extrovertáltak, proaktívak, rugalmasak. Vezetői tulajdonságokat próbálnak mímelni. Olyan valódi képességeket viszont a háttérbe temetnek, hogy precízek, megfontoltabbak, de lassabbak, mert ez most nem divat” - mondta el Hajnácsné Fábián Éva.

Árulkodó jelek

A negyedórás elemzések alatt megpróbálnak kiutat mutatni a grafológusok. Ha szükségét látják, könyvet vagy személyiségfejlesztő tréninget ajánlanak. Hajnácsné Fábián Éva állítja, hogy képesek információt adni az írás elemzésével:

  • a szellemi képességekről: például kreativitás, gondolkodásmód (összesen 140 féle szempont van)
  • az érzelmi területről például: kiegyensúlyozottság, agresszivitás
  • a munkához való hozzáállásról: szeret-e, akar-e dolgozni; mennyire megbízható, szavatartó; fellelhetők-e a vezetői képességek; képet kapnak az úgynevezett akarati intenzitásról is: mert az egy dolog, hogy valakinek sok energiája van, de lehet, hogy nincs benne elég akarat ahhoz, hogy a munkáját jelentő tevékenységgel foglalkozzon
  • a szociális viszonyokról: például együttműködés a munkahelyen.


A megbízhatóságra tett megjegyzése megütötte a fülünket. Hogyan tudnak erre következtetni az írás alapján? „Akkor lesz valaki megbízható, ha megtalálja a helyét, ahova illik. Ennek nyoma lehet a kézírásában is. Ha ez nem történt meg, akkor még nem tudott kibontakozni” - válaszolta az ügyvezető.

A nők a sikereikkel ösztönzik egymást

Négy egymásnak idegen nő ül az asztalnál, hogy sikereik hallgatása közben új motivációt kapjanak az álláskereséshez. Ebben Pálosi Adrienn pszichológus segíti őket. Szerinte a siker érzelmi tényezői által tudatosulhat bennük, hogyan kezeljék álláskereséssel kapcsolatos érzelmeiket. Ezek az érzelmek nem könnyen emészthetők, hiszen sokan elbizonytalanodnak, vagy reményvesztettek már, mégis, mindenkinek van egy olyan története, amikor sikeres volt. Az éppen jobb passzban lévő beszélgetőtársak támogatást adnak a többieknek történeteikkel.
állásbörzeA Női Karriersarok

HVG Állásbörze Női Karrier Sarok rendezvényén mindez térítésmentesen történik, és jó volna rendszeres időközönként folytatni, de az álláskeresők anyagi helyzetük miatt nem tartoznak a pszichológusok rendszeres látogatói közé. Pálosi Adrienn eddig több mint száz idegent ültetett egy asztalhoz, és az állásbörzén újabbak követik őket. Főként a nőkre lehet számítani, ugyanis a beszélgetők között csak egy-egy férfi akad.

Miért idegenek?

Az ötletgazda úgy érzi, van valami különleges abban, amikor négy idegen összeül. Az állásbörze standjai körüli nyüzsgés megszűnik, a beszélgetők egyre inkább bevonódnak, és sajátos hangulatú teret hoznak létre. A beszélgetésnek nincs tétje, mivel nem ismerik egymást, és nem kell megfelelniük a másiknak, ezért könnyebben megnyílnak. „Az egymásra fordított figyelem hamar megtérül, egyre több nevetés kíséri a sztorikat, egyre inkább feloldódnak. Kap egy erősítést az önbizalom is, mert mindenki feleleveníti saját sikereit. Alapvetően jó élmény a résztvevőknek, hogy a tréner és a többiek meghallgatják őket, és itt nem csak a tanulmányaikra kíváncsiak, hanem rájuk, személyiségükre, érzéseikre” - mondta Pálosi Adrienn.
állásbörze

Pálosi Adrienn elmondta, hogy a négy fő azért ideális, mert a háromnegyed órás mini tréning alatt mindenkire jut elég idő, mindenki elmondhatja a véleményét.

„A beszélgetők hangulat-előhívó képeken keresztül mutatják be magukat, mindenki elgondolkodik a saját siker definícióján, majd sok-sok gyakorlati példán keresztül beszéljük meg, hogyan tudják fenntartani motivációjukat, örömüket, harmóniájukat az élet szorongatóbb helyzeteiben is, egzisztenciális nehézségek, hosszas álláskeresés idején” - mondta el a pszichológus.
 
Vegyes társaságok jöttek össze az állásbörzén, a különböző korú és érdeklődésű emberek színes beszélgetéseket folytattak. A pszichológus szerint ilyenkor lehet a legtöbbet tanulni egymástól.

Az egyetemista nők karrierjét támogatják

A Női Karrier Sarok programjának másik résztvevője a Corvinus Egyetemen indult  Effemine. Az Egyesület a Fiatal Nőkért diákszervezet az egyetlen az országban, mely az egyetemista nők karrierjét támogatja, hogy tisztában legyenek előmeneteli lehetőségeikkel. Mentoring programjukban betekintést adnak sikeres nők életébe is: a szervezet elnökének, Ladóczki Juditnak a HRessence ügyvezetője volt a mentora, mások a Hewlett-Packard, a British American Tobacco és a Bridge Budapest vezetőitől tanulhattak. 
effemineAz Effemine

Ladóczki Judit elmondta, hogy a harmincfős tagság úgy működteti a diákszervezetet, mint egy vállalatot: HR, marketing és vállalatirányítási feladatokat végeznek. Tagságukba aktív hallgatói jogviszonnyal lehet belépni. Az Effemina hozta el az állásbörzére a mini tréninget, az önbizalom növelő tanácsadást és a stresszkezelést.  
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk