kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Humán diplomával is van esély állásbörzén

Kedden kezdődött és ma késő délután ér véget a Budapesti Corvinus Egyetem hagyományos őszi állásbörzéje. "Helyszíni szemlénken" sok olyan állásajánlattal is találkoztunk, ahol nem feltétel a közgazdasági végzettség, humán diplomával is sok állás megcsíphető.

Már az egyetem bejárata előtt szembetűnő, nem szürke tanítási nap zajlik az intézmény falai között. A Fővám téri épülete előtt rózsaszín malacjelmezes figura bombázza az arra sétálókat szórólapokkal. Nem előrehozott farsangról van szó, a maskara egy hamarosan startoló munkaközvetítő irodát takar.

"Helyszíni szemlénken" kiderült, a börze első napján még nem hangolódtak rá a jelentkezők az álláskeresés fortélyaira. Sokan tanácstalanul forgolódnak a standok között és egyelőre a komoly álláskeresőktől elvárt üzleties megjelenést is kevesen mondhatják magukénak. Önéletrajzot pedig "szinte senki sem hozott magával " - bosszankodik az egyik kiállító cég munkatársa.

Százhúsz versenytárssal kell megküzdeni

Körjáratunk állomásainak egyike egy háztartási cikkeket forgalmazó cég standja. A vállalat kiemelt "presztízs-ügyfelek" kezelésére keres képviselőt. Mindezt pénzügyi végzettséggel, bruttó 250-300 ezer forintos kezdő fizetéssel. Ám az állás elnyerése nem sétagalopp: átlagosan 120 pályázót kellene magunk mögé utasítanunk a háromfordulósra tervezett, közel háromhetes felvételi procedúra végére. Miközben ezt megtudjuk, a cég másik HR-ese egy huszonéves nő önéletrajzát pásztázza gondterhelten. "Nemzetközi kapcsolatok szak? Ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni, de a rendezvényszervezői gyakornoki pozíciót azért érdemes lenne megpróbálni"- fűzi hozzá.

A multi emellett a reklámlehetőséget sem hagyja ki. Ingyen üdítő fejében kérdőívet töltet ki az érdeklődőkkel, többek közt arról: mi alapján választanak munkahelyet, milyen juttatásokat részesítenének előnyben és ki szerepel a képzeletbeli munkahelyi toplistájuk első három helyén?

Hétpecsétes titok a fizetés

Egy másik, szintén a népszerű vállalatok élmezőnyébe tartozó cég jelen lévő munkatársa ügyet sem vet a presztízsre: megérkezésünkkor félig a pulton hasal, mélyen elmerülve egy mobilos magánbeszélgetésben. Aztán kérdezünk és kiderül: értékesítési menedzsert keresnek pénzügyi végzettséggel. Az elérhető fizetést hétpecsétes titokként kezelik.

Ahol nem kell közgazdász diploma

A kiállítók között nézelődve kiderült: a közgazdaságtudományi egyetem állásbörzéjén sem minden nagyvállalatnál feltétel a közgazdasági végzettség. Egy IT-szektorban érdekelt nagyvállalat beszerzői pozíciójára humán diplomával, erős tárgyalóképes angol nyelvtudással is lehet jelentkezni, míg az egyik ismert hipermarket kereskedelmi menedzser pozíciójában is bármely diploma elég a jelentkezéshez. Az IT-cégnél bruttó 200-250 ezres fizetéssel kezdhetnek az új munkatársak. A feladat: napi kapcsolattartás a vállalat közel-keleti, afrikai és angliai székhelyével, a kért beszerzések teljesítése. A cég képviselője elárulta: hasonló pozíciókban egyre nagyobb igény mutatkozik a spanyol és portugál nyelvtudású pályázók iránt is.

Munkaidő: reggel fél 7-től este 6-ig

A hipermarket havi bruttó 200-230 ezer forintos kezdő bért kínál. Megtudjuk, a pozíció csak nagyon elhivatott emberek számára ajánlott, mivel kötetlen munkaidőben végezhető - azaz többnyire reggel fél 7-től este 6-ig folyik a munka. "Na, ezt még végső kétségbeesésemben sem választanám"- kontrázik rá az egyik nézelődő, így hamar odébbállunk.

Egy másik kiállítónál szintén nem feltétel a gazdasági területen szerzett diploma. Értékesítési menedzser, HR, marketing és adminisztratív pozíciókra szinte bármilyen diplomával lehet jelentkezni. "Nem a végzettség a legfontosabb - a mindennapi munkavégzéshez szükséges ismereteket a vállalati oktatáson, tréningeken úgyis alaposan megtanítjuk. A fejlődni akarás, a nyitottság a legfontosabb"- hangsúlyozza a vállalat HR-munkatársa. Nyilván a bérezés sem mellékes: a cégnél pályakezdőként vagy 1-2 éves tapasztalattal évi 200 ezer forintos béren kívüli juttatással - étkezési jeggyel, internetutalvánnyal - fejelik meg a havi bruttó 280 ezer forint körüli kezdő fizetést.

Szabóság vezetőt keres

Persze kakukktojás is akad az állásbörzén: üdítő színfolt a kiállítók között egy hazai szabóság, amely leendő vezetőjét és annak helyettesét szeretné felkutatni a kétnapos rendezvényen, a pályázók előzetes kereskedelmi és ruhaipari szakmai tapasztalata nélkül is. A felsorolás korántsem teljes. A kétnapos börzén mintegy 100 munkaadó várja az érdeklődőket állásajánlataival. A rendezvény ma is nyitva tart, még nem késő kilátogatni.

Takács Gabriella

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk