kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Mi legyen a SZÉP Kártyáról visszaérkező pénzzel?

2017. június végéig a SZÉP Kártya kibocsátók visszautalják a munkáltatók számára azokat a 2015-ös feltöltéseket, amelyet a munkavállalók 2017. május 31-ig nem használtak fel a kártyájukról. De mit kell tenni, mit lehet tenni ezzel a visszaérkező pénzzel? - teszi fel a kérdést, és persze meg is válaszolja Fata László, cafeteria szakértő.

images

Először is a munkáltatónak ezt az összeget egyéb bevételként kell könyvelnie. Aztán - ha már ismert az összeg - lehet tervezgetni, mit is kezdjünk ezzel.

Első ötlet szokott lenni, hogy osszuk vissza azoknak, akik nem használták fel. Ez egy picit kényes terület lesz.

1. Nem tudjuk pontosan kinek mennyi maradt, hiszen a szolgáltató nem küld erről listát, sőt adatvédelmi okokból el sem árulhatja.
2. Ha visszatöltjük idén a maradék összeget a kártyákra, akkor az idei szabályok szerint, idei juttatásként adóznunk kell utána.
3. ... és azt üzenjük a munkatársaknak, hogy a lejáró határidő nem az ő gondjuk. Akik valami oknál fogva nem figyeltek erre, azoknak a problémáját a munkáltató megoldja egy idén újra indított juttatással. Megfontolandó, hogy tényleg ezt akarjuk-e üzenni.

Vannak persze, akiknél egyértelmű, hogy a cégben marad ez a bevétel.

Az utóbbi időben azonban sokan különböző közös projektekbe forgatják vissza ezt az összeget, melyekkel akár különböző élményeken keresztül növelik a munkaerő-piaci versenyképességüket.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk