kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Egyedi innovációs támogatást kap a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.

A Magyar Közlöny határozatából kiderül: a kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,262 milliárd forint egyedi innovációs támogatást kap a "globális, skálázható haszongépjármű rendszerek fejlesztése" tárgyú projekt megvalósítására - írja az MTI.

A támogatási keretből 2017-ben 348 millió forintot, 2018-ban 287 millió forintot, 2019-ben 290 millió forintot, 2020-ban 18 millió forintot, 2021-ben 319 millió forintot kell biztosítani. Az első két évben a támogatás forrása a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap előző években felhalmozódott szabad maradványa lesz, 2019-2021-ben pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap költségvetése.

A kormány felhívta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegyék meg a forrás biztosításához szükséges intézkedéseket a 2017. évi 348 millió forint esetén azonnali határidővel, 2018-2021-re vonatkozóan pedig az adott költségvetési év július 15-ig.

Az NKFIH elnökének a határozat közzétételét követő 10 napon belül intézkednie kell arról, hogy a társasággal megkössék a támogatási szerződést a támogatás kormányhatározatban meghatározott ütemezésben történő biztosítása érdekében.

A Knorr-Bremse vállalatcsoport müncheni székhelyével a vasúti és haszongépjármű rendszerekhez gyártott fékrendszerek területén világszerte vezető gyártónak számít, 2015-ben csaknem 6 milliárd euró árbevételt ért el, és 30 országban több mint 24 ezer munkatársat foglalkoztat. A csoport budapesti egysége a vasúti fékrendszerek tervezésének és gyártásának a központja, míg Kecskeméten a haszongépjárművek számára készülnek a fékrendszerek.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk