Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A német hadseregnek jogában áll elbocsátani a szélsőjobboldali munkatársakat

A német hadseregnek, a Bundeswehrnek jogában áll megválni azoktól a munkatársaktól, akik szélsőjobboldali nézeteket vallanak - így döntött a berlini munkaügyi bíróság.

Az ARD német közszolgálati csatorna beszámolója szerint a bíróság úgy döntött, hogy a hadsereg jogszerűen bocsátotta el egyik civil munkatársát, egy gondnokot, miután kiderült, hogy a férfi szélsőjobboldali körökkel szimpatizál. A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a 62 éves, kelet-német, brandenburgi gondnok egy szélsőjobboldali társaság tagja, és közösségi médiában is többször osztott meg, illetve lájkolt szélsőjobboldali tartalmakat, és több olyan kommentet is írt, amelyekből szintén az derült ki, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall.

A perirat alapján a férfi évtizedek óta dolgozik a Bundeswehrnek, és a hadsereg már tavaly decemberben közölte, hogy megszünteti a munkaviszonyát, de csak januárban tudatták vele, hogy ennek legkésőbbi határideje 2019. szeptember 30. Ezt követően fordult bírósághoz a férfi. A munkaügyi bíróság szerint azonban a védelmi minisztérium jogszerűen járt el, mindössze azt kötötték ki, hogy tekintettel a férfi több mint 30 éves szolgálati idejére és korára, szociális szempontok alapján kell meghatározni a felmondási idejét. A bíróság javaslatot tett arra, hogy a hadsereg hogyan állapodjon meg további pereskedés nélkül a férfival, de ezt a Bundeswehr elutasította.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, bármelyik fél a berlin-brandenburgi tartományi munkaügyi bírósághoz fordulhat felülvizsgálati kérelemmel.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk