kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Vita volt a parlamentben az uniós bérkülönbségekről

A parlamenti pártok igen különbözően ítélik meg, hogy hol is tart Magyarország a többi tagállamhoz képest a bérek terén, sikerült-e előrelépést elérni ezen a területen. Összehasonlító európai statisztikákból azért általában kiderül, hogy lista vége felé foglalunk helyet, minimálbér és átlagbérek tekintetében is. Nem véletlen, hogy sokak számára vonzást jelent a külföldi munkavállalás gyakran a hazai bérek többszöröséért.

images

A Fideszes Bartos Mónika az élmezőnyben látja az országot. Kifejtette: a bruttó és nettó átlagkeresetek is nagyobb mértékben emelkedtek, mint Németországban, Ausztriában, is így sikerült közelíteni utóbbi országok fizetéseihez.

A bruttó bérekben 90-112 százalékát érték el a magyar bérek a visegrádi országokénak, ez nettóban 77-83 százalékot jelent - ismertette a képviselőnő. Megemlítette emellett, hogy a 2016-os, erőteljes bérdinamika meghaladta a többi visegrádi országban mért növekedési ütemet.

A szintén fideszes Dunai Mónika szerint a magyarországi bérek felzárkóznak a nyugatihoz, és az adóban is jelentősen kedvezőbb a helyzet, mint az unió átlagában. Szólt arról: tovább bővítik a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségeit.

Az OECD felmérése szerint Magyarország az élre került a nők és férfiak közötti bérkülönbséget vizsgálva, 3,8 százalékra csökkent a különbség - mutatott rá.


Az uniós rangsor végén vagyunk



Az MSZP-s Gúr Nándor ezzel szemben úgy látja, hogy az unióban azon országok közé tartozunk, ahol 500 euró alatti a minimálbér, és az utolsók között is a középmezőnyben van Magyarország. Elmondása szerint a bruttó órabérek is alacsonyak, míg Dániában 25 euró, addig Magyarországon 3,5-4 euró, ez a különbség vásárlóerő-paritáson számolva sem indokolható - tette hozzá.

Ismertette továbbá, hogy az egy főre jutó gazdasági növekedés és a bruttó bérek tekintetében is az uniós rangsor végén vagy az ország.

Teleki László (MSZP) azt nehezményezte, hogy a romáknak "semmi közük nincs" ehhez a vitanaphoz, mert nem adták meg nekik a lehetőséget arra, hogy bérből és fizetésből tudjanak megélni.

Mint kifejtette: az elszegényedett településszerkezet azt vetíti előre, hogy a fiatalok nem tudnak továbbtanulni, 16 évesen, a tankötelezettség lejárta után segélyért fognak sorba állni. Emellett a szakképzési rendszer hiányosságai miatt nem tudnak versenyképes szakmát szerezni.

Megemlítette azt is, hogy a felsőoktatásból kikerült roma fiataloknál sem látni, hogy diplomával a kezükben el tudnának helyezkedni, mert nem tudta a kormány csökkenteni az előítéleteket.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Vita volt a parlamentben az uniós bérkülönbségekről
2. oldal - Fidesz: Időarányosan jól áll az 1 millió munkahely megteremtése
3. oldal - KDNP: a különbség csökkentése a kormány célja
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk