kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Diplomát kaptak a Mercedes-Benz művezetői

Megkapták diplomájukat a Magyarországon egyedülálló ipari művezetőképzés első végzős hallgatói Kecskeméten. A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtett Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve - írják sajtóközleményükben.

A Német-Magyar Iparkamarával közösen szervezett képzésen - az első ciklus zárásaként - a Mercedes-Benz gyár tizenöt szakembere tett sikeres vizsgát, és vehette át a mai napon a végzettségét igazoló, magyar-német diplomát. Az ötéves képzési projekt során évente több csoportban, összesen 180 szakember vehet részt a Mercedes-Benz gyár különböző üzemegységeiből a képzéseken, amely hozzájárul ahhoz, hogy magas szintű felkészültséggel rendelkező művezetők dolgozzanak minden területen, s gyorsabb és hatékonyabb problémamegoldásra legyenek képesek. A résztvevők a képzés segítségével a mindennapi munkájukat támogató, gyakorlatban is jól használható elméleti tudást szereznek, de a tapasztalatgyűjtés a vezetői ismereteik széleskörű bővítéséhez is hozzájárul. A tantárgyak között szerepel a közgazdaságtantól kezdve a fejlesztő, motivációs és kommunikációs tréningeken át, a minőségirányításig számos ismeretanyag.

„A legjobb minőségű autókat, csak elkötelezett és motivált dolgozói közösséggel lehet megvalósítani, akik nyitottak a legmagasabb szintű tudás elsajátítására és a folyamatos fejlődésre. Kecskeméti gyárunk sikerét a csapatmunka adja, amelynek fontos szereplői a magasan kvalifikált művezetők. Számukra szervezett oktatási programunkban a németországi anyavállalatunk által fejlesztett főbb modulokat ültetettük át a magyarországi viszonyokra. A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők kétnyelvű diplomát kapnak, ami a piacképes európai tudás záloga”, hangsúlyozta Christian Wolff, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Horváth Zita felsőoktatásért helyettes államtitkár az ünnepélyes eseményen Darwinra utalva kiemelte, hogy nem feltétlenül a legokosabb, legszebb, legtehetségesebb ember viszi a legtöbbre, hanem az, aki rugalmas, képes változni és a mindenkori megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában dolgozó, frissen végzett művezetők már azon fiatal magyar szakemberek táborát erősítik, akik komoly szakmai alaptudással rendelkeznek és rugalmasan, mobilisan „közlekednek” az autógyártás nemzetközi munkaerőpiacán.

Dr. Gabriel Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagja kifejtette: „A képzés alapja a német kamarai szervezet elmélete és tananyagai, valamint a trénerek és oktatók újszerű kombinációja. Ők rengeteg tapasztalattal, valamint német-magyar kulturális háttérrel rendelkeznek, ezeket pedig itt a Mercedes-Benznél a gyakorlati alkalmazhatóságot és megvalósíthatóságot a középpontba állítva kamatoztatják a gyakorlatban.“

„A művezetőképzés a munkatársak képzésének további fontos elemét jelenti itt a vállalaton belül. A duális szakképzésben és felsőoktatási képzésben kapott alapképzést egészíti ki, amelyet a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. már jelenleg is sikeresen és példaértékűen alkalmaz a gyakorlatban“ - mondta Brennauer.

A művezetői képzés színtere 2018 őszétől az a Mercedes-Benz Academy Kecskemét lesz, amely 8000 négyzetméteren nyit oktatási teret az autógyár több generációs programjainak. A modern oktatócsarnok elsősorban duális és belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek ad majd helyet, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat, s az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az ipar 4.0 világát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk