kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A szakemberhiány a vállalatok növekedésének legnagyobb korlátja

A szakemberhiányt jelölte meg a vállalatvezetők 92 százaléka a növekedés legnagyobb korlátjának a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által készített felmérésben, ezért a szakképzés megújítását szorgalmazza a szervezet - írja az MTI.

images

images

Wimmer István hangoztatta: a magyar gazdaság helyzete rendkívül stabil, de a munkaerőhiány miatt ez kevés ahhoz, hogy a vállalkozások gördülékenyen működjenek. A felmérés szerint a vállalatvezetők azonban továbbra is bíznak saját cégük növekedésében.

Elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint negyven-ötvenezer szakképzett munkaerő hiányzik a hazai munkaerőpiacról, de álláspontjuk szerint ez a szám eléri a százötven-kétszázezret. Ehhez társul, hogy Nyugat-Európának nagy az elszívó ereje, az ottani munkaerőhiány miatt is. A főtitkár kitért arra is, hogy a szakemberhiánynak demográfiai okai is vannak, csökkent a születésszám, gyorsult az elvándorlás, ugyanakkor bővült a gazdaság. Megjegyezte, hogy alacsony a technológiai színvonal és a munkaerő-szervezés, emiatt pedig a munkaerő igény túlzott.

Az MGYOSZ főtitkára szerint fontos, hogy a fiataloknak legyen jövőképük, élénkíteni kell a belföldi regionális mobilitást, az át- és továbbképzés pedig nagyobb súlyt kell kapjon az aktív munkaerőpiaci eszközök között.

Gablini Gábor, az MGYOSZ alelnöke elmondta, hogy a magasabb képzettségűek iránti kereslet folyamatosan nő, egy felmérés szerint ugyanakkor a szakmájában OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező száz emberből mindössze 18-an tudnak elhelyezkedni, és az sem biztos, hogy a megszerzett tudása megfelel a munkaadójának.

A szakképzés intézménye "rettenetesen elaprózott és nagyrészt lepusztult állapotban van" - jelentette ki. Hozzátette: a megoldási javaslatok között szerepel az alapfokú oktatás minőségének javítása, a szakképzés tartalmi módosítása, a pályaorientáció intézményesítése, az innováció megjelenése az intézményekben, valamint hogy a szakmai szervezetek és a munkaadói oldal fokozottan legyen jelen az intézményekben.

Az MGYOSZ a jövőben minden megyébe ellátogat, hogy a szakképzést érintő általuk összegyűjtött szempontokat a helyi szakképzési intézmények és vállalatok, vállalkozások tapasztalataival kiegészítve egy javaslatcsomagot állítsanak össze, amit először a társ szakmai szervezeteknek juttatnak el, később a kormány elé terjesztik. Az országjárás első állomása volt a Győr-Moson-Sopron megyei megyeszékhely.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk