kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Szeptember 9-én indul a Bringázz a munkába! kampány

Nyugat-Európában már sok helyen támogatják a kerékpáros munkába járást, a kerékpár-, elektromoskerékpár-vásárlást, hosszabb távon Magyarországon is ebbe az irányba kell menni - mondta Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Bringázz a munkába! kampány megnyitóján.

Több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre Budapesten a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, azonban ez önmagában nem elég, a kerékpározás terjedéséhez szemléletformálásra is szükség van - vélte a kormánybiztos.

Révész Máriusz kiemelte a városi közlekedésben zajló szemléletváltozást a világon: előtérbe kerülnek az autónál alacsonyabb terheléssel járó közlekedési módok, például a kerékpározás az elektromos kerékpárok és rollerek, ami komoly kihatással van a városok életének szervezésére.

A Bringázz a munkába kampány résztvevői jutalomutat nyerhetnek a Giro d'Italiára, és ezer pólót is kisorsolnak közöttük" - jegyezte meg.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke felhívta a vállalatok és cégek figyelmét, hogy a kampányhoz csatlakozók ingyenes közösségépítő, csapatépítő platformhoz juthatnak, amellyel a munkatársak csapatokat szervezhetnek, és akár versenyezhetnek is - írták.

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk