kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

1300 fővel több munkanélküli Borsodban

December végére 55.433 főre nőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkaügyi központ által regisztrált munkanélküliek száma. A borsodi munkanélküliségi ráta ezzel elérte a 18,6 százalékot. A szakemberek szerint a téli hónapokra jellemző visszafogott munkaerő-kereslet áll a kedvezőtlen adatok hátterében.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaügyi központjának tájékoztatása szerint 2006 decemberében 55.433 álláskeresőt regisztráltak, ami 2200 fővel több, mint a novemberben mért munkanélküli létszám. A két évvel ezelőtti -2005-ös- adatsorhoz képest a 2006 decemberi létszám 1300 fővel kevesebb munkanélküliről árulkodik, ami 0,4 százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi rátát jelent.

A szakemberek szerint megfigyelhető, hogy minden év végén a munkanélküliségi ráta kisebb vagy nagyobb mértékben növekszik, mivel a téli hónapokban jelentősen visszafogottabb a megyei munkaerő-kereslet. Ezen felül a megyei közhasznú programokban novemberben 4000 fős közhasznú foglalkoztatással szemben decemberben csak 2800 főt tudtak foglalkoztatni, ami szintén hozzájárult a kedvezőtlen adatokhoz.

Annak ellenére, hogy a megyei munkaügyi központ munkaerő-piaci képzésekkel, bértámogatással, pályakezdők munkatapasztalat-szerzési támogatásával és közhasznú foglalkoztatással is igyekszik jobb munkaerő-piaci aktivitást teremteni és ezzel tavaly 19.300 főnek tudtak új szakmát vagy állást biztosítani, a megyei adatok még mindig messze túlszárnyalják az országos munkanélküliségi adatokat.

A KSH kimutatása szerint az országos 51,1 százalékos foglalkoztatási-, és 7,5 százalékos átlagos munkanélküliségi mutatóval szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a foglalkoztatási arány csupán 43,8 százalék, a munkanélküliségi ráta pedig átlagolva eléri a 12 százalékot. A megyei munkaügyi helyzetet tovább rontja, hogy bár a pályakezdő álláskeresők száma csökkent, a nem pályakezdőké emelkedett az elmúlt év utolsó hónapjában, így a borsodi pályakezdő munkanélküli fiatalok létszáma év végére elérte a 6300 főt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk