kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A Celanese budapesti irodája lett az Év Szolgáltató Központja

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) minden évben elkészíti a Magyarországon működő szolgáltató központok összehasonlító elemzését. Az adatok objektív elemzése alapján, a kutatásban résztvevő 54 vállalat közül a szervezők a Celanese budapesti szolgáltató központjának ítélték oda a „HOA Excellence Award 2017” díjat, az „Év Szolgáltató Központja” kategóriában.

A HOA immár ötödik éve végezte el benchmark elemzését a szolgáltató és outsourcing szektor működéséről. A kutatásban idén 54 vállalat vett részt. Olyan területeket vizsgáltak, mint a cégek szervezettsége, a működési folyamatok, a vezetés minősége, valamint élen járás a munkatársak fejlesztése és a technológiai újdonságok alkalmazása terén. A kiosztott díjakat a fenti szempontok objektív elemzése alapján ítélték oda a győzteseknek.

A Celanese budapesti szolgáltató központja idén ünnepli tízéves fennállását. A központot működése megkezdése óta dinamikus fejlődés és folyamatos innováció jellemzi. Ennek is köszönhető, hogy mind újabb és egyre összetettebb folyamatokban nyújt nagy szakértelmet igénylő szolgáltatásokat.

A cég évtizedes munkáját a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség a „HOA Excellence Award 2017” díjjal jutalmazta, az „Év Szolgáltató Központja” kategóriában.

A Celanese Magyarország sikeres időszakot tudhat maga mögött; nemrégiben az „Az Év Családbarát Vállalata 2017” díjat vehette át az ideális munka-magánélet egyensúly megteremtése terén tett erőfeszítéseinek elismeréseként.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk