Megjelent: 7 éve

Sok kölcsönzött munkavállalónak szűnhet meg a munkája

Egy uniós irányelv alkalmazása miatt a Munka Törvénykönyve alapján a mai nap végével automatikusan megszűnik mindazon kölcsönzött munkavállalóknak a kikölcsönzése, akiket öt éve folyamatosan ugyanannál a kölcsönvevő cégnél foglalkoztattak.

images

images

Az öt éves időtartamba a betegállomány, sőt, a gyed/gyes is beleszámít, és az is irreleváns, hogy az adott helyre időről időre több társaság kölcsönözte-e ki a munkavállalót. Mindez már november 30-án is igen sok munkavállalót érinthet, és a jövőben folyamatosan, napról napra emelkedhet majd az érintettek száma.

„Az európai uniós irányelv abból indul ki, hogy a munkaerő-kölcsönzés átmeneti jellegű foglalkoztatási forma. Számos esetben azonban, főként speciális hiányszakmákban, illetve egyes szellemi területeken kifejezett igényként jelentkezett a kölcsönvevők részéről a hosszabb távú kikölcsönzés fenntartása - mutat rá dr. Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetője. - Országos szinten ez a törvényi rendelkezés azonnali hatállyal, automatikusan megszünteti az 5 évet elérő dolgozók kikölcsönzését, és az ötéves időszak fokozatos betöltésével ez egyre magasabb létszámot érinthet majd.”

A rendelkezés hatása az összes érintett szereplőt többnyire negatívan érintheti: a munkavállalónak megszűnhet az addig már jól bevált állása, ha a kölcsönvevő esetleg nem veszi át saját állományába, a kölcsönvevő elveszít egy általában szakmailag folyamatosan képzett munkaerőt, míg a kölcsönbeadónak gondoskodnia kell a kieső létszám megfelelő pótlásáról.


Segíthet az outsourcing



A probléma megoldása lehet a munkavállaló státuszba vétele az eddigi kölcsönvevőnél, ám erre gyakran - jellemzően nemzetközi anyavállalat által elrendelt létszámkorlátozás miatt - nincsen lehetőség. A kölcsönbeadó dönthet úgy, az érintett munkavállalókat kölcsönvevők között rotálja, ám speciális munkakörök esetén ez sem jelent megoldást. Ugyanakkor annak nincsen akadálya, hogy az adott munkaköröket az eddigi kölcsönvevő kiszervezi a szolgáltató cég felé (ezzel egyben jelentősen csökkentve saját felelősségi körét is), és a feladatkör ellátását a jövőben outsourcing formájában rendeli meg (bevonva az eddigi kölcsönzött munkatársat is).


Hogyan számítják az öt évet?



A kölcsönzés tartamának meghatározásakor az adott kölcsönvevőnél eltöltött napok számát veszik alapul. Ha ez megszakításokkal zajlott, és két kölcsönzéses időszak között nem telt el 6 hónap, akkor az egyes időszakok hossza összeadódik. Ha két kikölcsönzés között több mint hat hónap telt el, akkor az újrakölcsönzés kezdőnapjától az öt év számítása újraindul. Az azonban nem releváns, hogy ugyanaz a kölcsönvevő az öt éves időszak alatt egy vagy több kölcsönbeadó cégtől vette-e igénybe az adott munkavállalót.

Fontos tudni, hogy az 5 éves időszakba nem csupán a munkavállaló tényleges munkavégzése számítandó bele, hanem akár a betegség miatti keresőképtelenség, vagy gyermek gondozása, illetve ápolása miatt passzív állományban töltött, nem egyszer több éves időszakok is: tehát a teljes időszak, amikor a munkavállaló a kölcsönvevőhöz kikölcsönzésre került.


A nyilvántartás a kölcsönvevő felelőssége



Tekintettel arra, hogy a kölcsönbeadó cég csak arról rendelkezik információval, hogy az adott kölcsönvevőhöz ő maga milyen időszakra kölcsönözte a munkavállalót, a jogszabály maradéktalan betartása főként a kölcsönvevő felelőssége. Kizárólag ő tudja ugyanis hitelt érdemlően bizonyítani egy esetleges hatósági ellenőrzés során, hogy az adott kölcsönzött munkavállalót mely kölcsönbeadótól és milyen időtartamban kölcsönözte.


Nincs még kialakult gyakorlata az ellenőrzésnek



Az 5 éves korlát túllépése jogellenes, ilyen esetben a munkavállaló további kölcsönzése az adott kölcsönvevőhöz törvényileg tiltott tevékenység. Lehetséges szankció egy munkaügyi ellenőrzés során, hogy a hatóság a volt kölcsönvevőnél állapítja meg a munkavállaló munkaviszonyát, vizsgálva és szankcionálva akár azt is, hogy bejelentés nélkül történt a munkavállaló foglalkoztatása.

„Ami biztos, hogy a munkaerő-kölcsönzési piacon december elsejétől egy újabb, folyamatosan fennálló adminisztrációs teher jelentkezik, miközben a kölcsönbeadó cégeknek egy újabb problémát kell megoldaniuk annak érdekében, hogy minél nagyobb számban tudják hosszú távon is megtartani értékes munkatársaikat” - teszi hozzá a szakértő.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk