Megjelent: 7 éve

Beszéljünk kicsit az időről!

Azt hiszem, abban a legtöbben egyetértünk, hogy a napi 24 óra édeskevésnek bizonyul, ha az összes kötelezettségünket megfelelően kívánjuk teljesíteni, és persze minden olyan dologra is kellő időt szeretnénk szentelni, ami kikapcsol, boldoggá tesz, vagy épp csak szükségszerű. Fejvadászként látjuk, hogy a legnagyobb probléma, amivel a HR-esek küzdenek az időhiány. Időmenedzsment tréningek ide, pontos heti stratégia oda, könnyű elúszni a napi teendők között. Létezik megoldás?

Bizony fel van adva a lecke, amikor 12 órányi munkát kéne 8-ba bezsúfolni, leinterjúztatni öt jelöltet, felhívni tízet és visszajelezni húsznak, közben adminisztrálni, meetingelni, operatív feladatokkal foglalkozni… Szóval, átérezzük a helyzetet. Többek között ez az egyik igen égető probléma, amit ügyfeleink megosztanak velünk, és amire együtt keresünk megoldást.


Néha nem vagyunk elegek!



Van, ahol hosszú távon nem hoz eredményt a fejvadász segítség sem, hisz egy sikeresen lezárt pozíció nem oldja meg a jól működő rendszer és stratégia hiányát. Mi magunk is az utóbbiak mesteri szintre fejlesztésének érdekében hoztunk létre egy olyan rendszert, melyet ma már nem csak mi használunk maximális megelégedéssel.

A toborzási-kiválasztási szoftverek talán legnagyobb előnye, hogy napi több órát lehet megtakarítani használatukkal. Hogy egészen pontosak legyünk, a mi kollégáinknak napi 3 munkaórát jelent, hogy a HR Felhővel dolgoznak. Amiből ez összeadódik: automatikus visszajelzés a jelölteknek, saját, szűrhető adatbázis, a jelöltek tesztekkel való előszűrése, automatikus hírlevelek a pozíciókról, gyors adminisztráció, jelöltriportok.

Persze nem csak öncélú érdekek vezérlik a gyors munkát. A piaci helyzet diktálta tempóban nem engedhetjük meg magunknak a lassúságot, gyakran azé a jó jelölt, aki gyorsabb. Egy hosszú hetekig elhúzódó kiválasztási folyamat nem csak rossz fényt vet a vállalatra, az igen jó helyzetben lévő hiányszakmák képviselői könnyen el is helyezkedhetnek máshol, amíg mi adminisztrálunk, döntünk, levelezünk.


Mi az ára?



Az ügyfeleinktől érkező visszajelzések is megerősítik, hogy a HR Felhő használatával egy HR asszisztenst sikerült kiváltani. Ha pedig összehasonlítjuk a kettő anyagi költségeit és hozzáadott értéket, azonnal világossá válik, hogy sokkal jobb, és kifizetődőbb befektetés egy jól működő rendszerbe invesztálni, ami ráadásul a cég meglévő folyamataihoz igazodik, összekapcsolható már működő rendszerekkel, és kiválóan alkalmas toborzásmarketing eszközök használatára, hisz kifejezetten erre a célra létrehoztunk egy facebook modult is.
A havi bérleti díjas konstrukció kényelmes megoldás, ráadásul a cégmérethez és a felhasználók számához is igazodunk a költségekkel.

A HR felhőben rejlő számtalan előnyt Ön is megismerheti. A HR Reggelin vagy honlapunkon.

Annyit megígérhetünk, hogy a HR Felhő bevezetése után egy csomó ideje szabadul majd fel, amit a munkája élvezetesebb részeire, vagy épp egy jó ebédre fordíthat! Tájékozódjon a részletekről, és tartsa kordában Ön is könnyedén munkaidejét!

Beck & Partners Kft.
www.hrfelho.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk