Megjelent: 5 éve

A BKV szakszervezetei szerint hamarosan sztrájkolhatnak

Az EKSZ továbbra is kitart a 15 százalékos béremelési követelés mellett - idézi a Világgazdaság az Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményét.

images

A napokban munkaügyi vitát kezdeményezett több BKV-s szakszervezet, közöttük az EKSZ is, miután 5 százalékos béremelési javaslatot tett a cégvezetés - emlékeztet a Világgazdaság.

A munkaügyi vitának a törvény szerint meg kell előznie a munkabeszüntetést, s a vita kezdeményezése egyben jelzés is a cégvezetésnek, hogy mire készülnek a szakszervezetek. Vagyis, ezt a mostani fázist akár a sztrájk előszobájának is tekinthetjük - magyarázza Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke.

A közlemény szerint Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tavaly ősszel, az EKSZ elsőként jelzett bértárgyalási kezdeményezésére azt mondta, a vállaltnak is érdeke a mielőbbi megállapodás.

Szegeden például éppen a napokban egyeztek meg a 10,04 százalékos béremelésben, amelyre az önkormányzat 200 millió forintot biztosít. A fővárosi járművezetők nem értik, hogy Budapest miért nem tud annyi pénzt fordítani a dolgozóira, mint egy vidéki nagyváros - írja a közlemény.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk