Megjelent: 17 éve

Globális probléma: nincs elég szakképzett egészségügyi dolgozó

Világszerte legalább 4 millió egészségügyi dolgozó hiányzik a betegellátásban - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója abból az alkalomból, hogy április 7-én lesz az egészségügy világnapja. Margaret Chan utalt arra is, hogy egyre nagyobb az egészségügyi dolgozók elvándorlása azokból az országokból, ahol komoly összegeket költöttek a képzésükre.

A főigazgató elmondása szerint a szakképzett munkaerő hiánya különösen égető a Szaharától délre fekvő afrikai országokban: ezekben az országokban fordul elő az összes megbetegedések 24 százaléka, miközben az egészségügyben dolgozóknak mindössze 3 százaléka jut ide.

Az iparilag fejlett országok az utóbbi években egyre nagyobb számban toboroznak orvosokat, ápolónőket a harmadik világ országaiból, többek között a Fülöp-szigetekről, Indiából, vagy Pakisztánból - mutatott rá Chan.

A főigazgató a probléma megoldását az egészségügyi dolgozók képzésének, az anyagi megbecsülésnek és a munkakörülményeknek a javításában látja.

ebroker.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk