Megjelent: 4 éve

Így készüljön a cég a járványokra - koronavírus, influenza

Influenzajárvány van, terjed koronavírus, utóbbi szerencsére Magyarországon egyelőre nincs jelen. A vállalatok is elővigyázatossági lépések megtételére kényszerülnek. Ennek egyik eszköze lehet a cégeknél a pandémiás terv, amelyben szerepelnek azok az intézkedések, amelyet egy esetleges járvány esetén a dolgozók egészségének megőrzése és a működés fenntartása érdekében megtesznek.

Már Magyarországon is több nemzetközi cég vezetett be óvintézkedéseket a koronavírus járvány miatt. A gödi Samsung gyárban ezen intézkedések része a fokozott fertőtlenítés a közös helyiségekben, valamint a folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítők kihelyezése. A Kínából érkező alkalmazottakat pedig, munkába állás előtt 14 napra karanténba helyezik. A magyarországi Nokia is egyhetes otthoni munkavégzésre kötelezte azokat a dolgozókat, akik Kínában jártak.

Kézfogás helyett csak mosoly! - a VW Pekingben így védekezik


Lépéskényszerben vannak a kínai leányvállalattal is rendelkező multinacionális cégek. Több globális multi - mint az Ikea vagy a Starbucks - bezárta kínai üzleteit vagy azoknak egy részét. Az IKEA a Kínában dolgozó 14 ezer alkalmazottját fizetett szabadságra küldte. A Volkswagen 3500 pekingi dolgozója két hétre home office-t kapott, azaz otthonról dolgozhat. A német cég felfüggesztette kínai üzleti útjait. Állítólag egy belső üzenetben azt javasolták az egymással találkozó pekingi munkatársaktnak, hogy kézfogás helyett inkább mosollyal üdvözöljék egymást. Az Apple azt közölte, hogy alaposabban takarítja kínai üzleteit, méri a munkatársak testhőmérsékletét, bár kevesebben is keresték fel boltjaikat. A Deutsche Bank azt kéri Kínából visszatért dolgozóitól, hogy néhány napig otthonról dolgozzanak - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Utóbbi intézkedés háttere: a Webasto bajorországi képzésére érkezett kínai munkavállaló behozta magával a koronavírust és több német munkatársat megfertőzött.

Eközben a WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, mert a legfrissebb adatok szerint a vírusnak eddig 9600 fertőzöttje és 213 halottja van. Számos légitársaság szünetelteti kínai járatait.

Magyarországon is folyamatban van ennek átgondolása, a napokban leállíthatják a két ország közötti légiközlekedést, ezt Gulyás Gergely jelentette be a kormányinfón. Valamint arról is beszámolt, hogy már van egy protokoll a védekekezésre, ha esetleg megjelenik az országban a fertőzés, de egységes akcióterv felkészítésére kérték fel a tiszti főorvost.

Magyarországon még senkinél sem azonosították a koronavírust, és az egészségügyért felelős államtitkár arra figyelmeztetett, hogy aki lázas, annál nagy a valószínűsége, hogy influenzás, vagy az országban egyébként jelenlévő más vírust kapott el.

Influenzásan se menjünk dolgozni


Dr. Felszeghi Sára, főorvos, egyetemi docens a HR Portalnak elmondta, hogy a kornavírus két úton terjed levegő útján (vagyis köhögéssel, tüsszögéssel) és testnedvekkel, direkt kontaktus útján. Mint mondta az elsődleges védekezés a nagyon gyakori kézmosás, illetve a fertőtlenítőszeres kéztisztítás, olyan szerrel, ami nem csak a baktériumok, hanem a vírusok ellen is véd. A munkahelyeken is nagyon fontos a higiénés viszonyok betartatása, és ezeknek a fertőtlenítő szereknek a beszerzése. A főorvos azt tanácsolta, hogy ha valaki érzi magán, hogy beteg, az ne menjen be a munkahelyére, és ezt a munkahely vegye tőle jónéven. Ilyenkor kerülni kell lehetőség szerint a tömeget, ha ez mégsem megvalósítható, akkor orvosi maszkot érdemes viselni. Valamint a gyakori szellőztetésre és a nyers ételek fogyasztásának kerülésére hívott fel a szakember.

Amire különösen figyelni kell:

  • A megfelelő kézhigiéné.
  • A környezet fertőtlenítése.
  • A köhögési etikett betartása.
  • Egyéni védőeszközök használata ismeretlen betegség esetén.


A H1N1 terjedésekor már elkezdtek foglalkozni a cégek ezzel


A nagyvállalatok kockázatbecsléseiben általában szerepelnek a biológiai kockázatok, így erre vonatkozóan léteznek havaria tervek (ezek veszélyhelyzetekre kidolgozott intézkedési tervek - a szerk.) is, mondta el a HR Portalnak Dr. Ruzsás Éva, a Doktor24 orvosigazgatója. Megemlítette, hogy tíz évvel ezelőtt, a H1N1 terjedése idején komoly havaria megbeszélések, a fertőzés terjedését modellező értekezletek is folytak cégeknél.

A koronavírussal kapcsolatban a WHO, az EU Betegségmegelőzési és Járványtani Központja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ is kiadott már ajánlást, amely hasonló intézkedési tervet ajánl más influenzajárványok kezeléséhez, hiszen más védekezés, jelenleg nincs. A főorvos elmondta, hogy minden foglalkozásegészségügyi partnerüknek elküldik ezeket az ajánlásokat, azokat az óvó-védő standardokat, amelyeket az egészségügyi irányító szervek meghatároznak.

A főorvos azt is elmondta, hogy egyes ÁNTSZ-ek még szigorúbban, egyben segítőkészebben kezelik a helyzetet. Így például Komárom-Esztergom megyében lekérték azoknak a munkahelyeknek az adatait, ahol kínai munkavállalók dolgoznak, vagy ahová várható, hogy érkeznek, vagy visszaérkeznek kínai tartózkodás után. Itt a tisztiorvosi szolgálat közvetlenül is felveszi a kapcsolatot az adott munkahelyekkel, nem csak az egészségügyi szolgáltatókkal.

Dr. Ruzsás Éva elmondta, mivel ez a járványügyi helyzet még ismeretlen, ezért nagyon fontos a folyamatos kapcsolattartás a cégekkel, és az események folyamatos monitorozása. Az igyekezet azonban egyértelmű, hogy mindenki a fertőzés megelőzésére törekszik.

Hogy néz ki a céges pandémiás terv?


A cégek számára járvány esetén megvalósítható pandémiás tervről (ez gyakran része a havaria tervnek) korábban a Budai Egészségközpont munkatársai elmondták, tartalmaznia kell többek között a válságstáb összetételét, a társaságon belüli funkciók részletes elemzését, a kritikus létszámot és helyettesítési tervet, a legfontosabb nem egészségügyi beavatkozási lehetőségeket, a kommunikációs teendőket, valamint a részletes intézkedéseket a járvány különböző szakaszaiban.

A vállalaton belüli válságstáb felkészülési tervet készít, valamint beszerzi a járvány kitörésekor szükséges védőeszközöket. Nagyobb létszámkiesés esetén meg kell határozni a legszükségesebb feladatokat, ki kell jelölni a kulcsfontosságú pozícióban lévő kollégákat, és a folytonos munkavégzés érdekében biztosítani kell a helyettesítést. Dönteni kell továbbá azzal kapcsolatban, hogy a megfelelő körülmények biztosítása mellett mely feladatok végezhetők otthonról, távmunkában és szükség esetén a kiegészítő munkaerőről is gondoskodni kell.

A munkavállalók megfelelő informálásának érdekében teljes kommunikációs tervet kell kidolgozni, mely biztosítja a folyamatos tájékoztatást. A munkavállalókat informálni kell a járvány hatásairól, a járvány alatt követendő intézkedésekről, és a viselkedési szabályokról. Ismerniük kell továbbá a rendelkezésre álló információs csatornákat, és tudniuk kell hová fordulhatnak tanácsért és tehetnek bejelentést. Érdemes átnézni azt is, hogy a már meglévő válságmenedzsment eljárásban belevették-e a járványhelyzet kezelését.

5 tipp a pandémiás tervhez

1. Legyenek tisztázva a felelősségi körök,

és a döntési kompetenciák. Nagyobb cégnél érdemes válságstábban gondolkodni.

2. Legyen minden munkatárs számára elérhető és használt belső kommunikációs csatorna

az informálásra. Legyenek tényszerűek és könnyen érthetőek az utasítások. Így elkerülhető, hogy pánik alakuljon ki.

3. Figyeljen a munkahelyi higiéniára és gondoskodjon

a megfelelő szerekről, védőeszközökről - fertőtlenítőszerek, maszkok, egyszer használatos törlőkendők stb. Legyen eljárásrend arra, ha egy dolgozónál a munkahelyen a betegség tünetei jelentkeznek (ki és hogyan foglalkozik vele, míg az orvos meg nem érkezik illetve hogyan jut el orvoshoz). A munkavállalók felé legyenek viselkedési elvárások (pl. gyakori kézmosás, kerülje a felesleges kézkontaktust másokkal, a szemét-száját-orrát ne piszkálja, tartsa a távolságot a köhögőktől, napi négyszer 10-10 percre szellőztesse az irodát.)

4. Határozza meg az üzletmenetet a személyzet kiesése

esetén
Kik a kulcspozícióban dolgozók? Ki kit helyettesíthet? Milyen munkafolyamatot lehet otthonról elvégezni, erre mely kollégák képesek?

5. Tekintse át az üzleti utakat

és a meetingeket
Vizsgálja meg, hogy a tervezett eseményeket nem lehet-e telefon- vagy videókonferencián megtartani, esetleg elhalasztani.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk