Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

1 és negyed millió dolgozót érint a béremelés

Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a minimálbér, illetve a szakmunkás garantált bérminimum - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.

images

Simon Attila kifejtette, a béremelések fedezetét a kormány és a szociális partnerek által aláírt bérmegállapodás biztosítja, amelyben a kormány pont azért csökkentette a munkáltatói terheket, hogy a bérnövekedések legalábbis részben kigazdálkodhatóak legyenek. Ezzel együtt a munkaadóknak a hatékonyság, valamint a termelékenység növelésével kell egyéb forrásokat teremteni - tette hozzá. A helyettes államtitkár szerint elképzelhetetlen, hogy az erőteljes bérnövekedést csak a járulékcsökkentések vagy adókedvezmények fedezzék.

A 6 évre szóló bérmegállapodás révén az ország egy nagyon komoly lépést tett annak érdekében, hogy a visegrádi négyek (V4) országai közötti bérolló minél kisebb legyen és itthon tartsa azokat a munkavállalókat, akik fontolóra vették, hogy munkavállalás céljából elhagyják Magyarországot.

Az idén folytatódó életpálya modellek közül egyebek mellett kiemelte a rendőröket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársait és a pedagógusokat érintő béremeléseket. Továbbá felhívta a figyelmet a megyei kormányhivatalok dolgozóira kiterjedő átlagosan 24 százalékos fizetésemelésre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk