Megjelent: 7 éve

A Volán sofőrjeinek többsége nem kapja meg a szakmai bérminimumot

Csak markáns béremelés enyhíthet a Volánok munkaerőhelyzetén 2017-ben. A 2017. évi szakmai bérminimumot (161 ezer Ft) az autóbuszvezetők 60-70%-ának az alapbére (órabére) nem éri el - írja közleményében a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége.

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) egyetért a kormány 3 éves bérfelzárkóztatási programjának szándékával az állami tulajdonú társaságcsoportoknál.

A szövetséghez tartozó tagszervezetek 3 éves ütemezéssel 50%-os bérfejlesztési igényt fogalmaztak meg.

A kormány 4 nagy állami társaságcsoportnál (MÁV, Posta, Volán-csoport, Víziközmű) 3 évre 30%-os bérfelzárkóztatási program mellett döntött. Az érdekvédők szerint a kormány bérkiajánlásának tükrében az első évre kell a legnagyobb anyagi erőket mozgósítani, mivel a legidőszerűbb most csillapítani az egyre drámaibbá váló munkaerő-elvándorlást.

A volános szakszervezetek tarthatatlannak tartják, hogy egy nemzetstratégiai ágazat bruttó átlagkeresete közel 30 ezer forinttal elmarad a nemzetgazdasági átlagtól. A képet tovább rontja, hogy a szakmai szintű átlagkeresetet a munkavállalói állomány 55-60 %-át kitevő autóbuszvezető jelentős túlóra-mennyisége, pótlékai és jutalékai emelik meg.

Az érdekvédők elfogadhatatlannak tartják, hogy a 2017. évi szakmai bérminimumot (161 ezer Ft) az autóbuszvezetők 60-70%-ának az alapbére (órabére) nem éri el. 926 Ft-os órabér felel meg a garantált bérminimumnak. A Volán-portfólióban 850-860 Ft az átlagórabér. A KMSZ szerint hasonlóan szerény bérezésű a javító-karbantartó állomány.

Állítják, amennyiben nem lesz markáns bérfejlesztés, erős mozgás indulhat el a képzett műszakiak körében. Ez pedig a buszok átlagéletkorát tekintve, veszélyes lehet. Ugyancsak elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek, hogy bérfejlesztéskor a szellemi állomány egyre inkább háttérbe szorul.

Esetükben 2016-ban 190 ezer forint bruttó átlagkereset felett kezdetben hallani sem akart a tulajdonos bérfejlesztésről.

A szakszervezetek kiemelik, hogy a szörnyű veronai buszbaleset még erőteljesebben reflektorfénybe helyezte az autóbuszvezetők fizikai, mentális, fiziológiai állapotának és az autóbuszok műszaki, esztétikai megfelelésének kérdését.

Mennyit túlóráznak a buszsofőrök, milyen munkakörülmények között végzik felelősségteljes munkájukat és milyen egzisztenciális viszonyok övezik mindennapjaikat? - sorjáznak a sarkalatos kérdések, amelyek alapjaiban meghatározzák a közúti közösségi közlekedés jövőjének feltételrendszerét.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk