kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Új elnök az igazgatóság élén az Audi Hungariánál

Achim Heinfling (54) október 1-jétől átveszi az Audi Hungaria igazgatóságának elnöki pozícióját Peter Kösslertől, akit szeptemberben az AUDI AG igazgatótanácsának termelésért és logisztikáért felelős tagjává neveztek ki.

images

Heinfling a járműgyártó vállalat központjából, Ingolstadtból érkezik, ahol 2014-től a gyártástervezés motorok/aggregátok területét vezette. Heinfling már tevékenykedett Győrben 2007 és 2014 között motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatóként és nagy mértékben fémjelezte a vállalat fejlődését.

Az Audi Hungaria a vállalat alapítása óta a világ legnagyobb motorgyárává és az Audi Konszern központi motorszállítójává fejlődött, amelyhez Achim Heinfling jelentős mértékben hozzájárult”, mondta Peter Kössler, az AUDI AG igazgatótanácsának termelésért és logisztikáért felelős tagja. „Achim Heinfling vezetésével az Audi Hungaria új győri modelljeivel belép az SUV- és CUV-szegmensekbe, ugyanakkor sok éves tapasztalatának köszönhetően maximálisan felkészíti a vállalatot a jövő technológiáira, így például az elektromobilitásra. Vezetése alatt a győri gyártótelephely az Audi Konszern villanymotor-gyártásának központja lesz.”

Wendelin Göbel, az AUDI AG igazgatótanácsának személyügyekért felelős tagja: „Achim Heinfling biztosítja a kontinuitást Győrben és folytatja, amit Peter Kössler az elmúlt években az igazgatóság elnökeként megkezdett. Heinfling aktívan dolgozik a teljes Volkswagen Konszern komponensgyártó szervezetén, amellyel hosszú távon biztosítjuk az Audi Hungaria jövőjét“, mondta Göbel. „A motorgyártás terén szerzett sok éves tapasztalatából is sokat fogunk profitálni“, fűzte hozzá Göbel.

A diplomás gépészmérnök Achim Heinfling közel 30 éve dolgozik az Audi kötelékében. Ez alatt az időszak alatt számos vezetői pozíciót töltött be különböző szakterületeken, mint például a futómű-gyártás, a gyártástervezés és a motorgyártás területén. Röviddel az Audi Hungaria megalapítását követően 1996 és 1998 között sikerrel támogatta a vállalat fejlődését, majd 2007-ben motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatónak nevezték ki Győrben. Hivatali ideje alatt a vállalatnál több mint 100 új motor sorozatgyártása indult el. 2014-ben a gyártástervezés motorok/aggregátok terület vezetőjeként tért vissza az AUDI AG-hoz Ingolstadtba. Ebben a funkciójában a nemzetközi konszerntelephelyekért is felelős volt. Ezen kívül előkészítette az e-motorok sorozatgyártását Győrben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk