kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ezekben az országokban kell a legtöbbet dolgozni

Dél-Koreában ezen a nyáron 68 óráról 52 órára csökkentik a maximálisan ledolgozható munkaórák számát. Van olyan ország, ahol nincs minimálisan garantált éves szabadság és olyan is, ahol külön szó van a sok munka miatti halálra - írja az atv.hu.

images

Az OECD jelentése szerint Dél-Koreában kell a legtöbbet dolgozni, vagy legalábbis idáig így volt, ugyanis a képviselőtestület nagy többséggel megszavazta a munkaidő csökkentését,2018 júliusától. Bár kezdetben csak a nagyvállalatok számára lesz kötelező. Ettől azt várják, hogy hatékonyabb lesz a munka és több gyermek születik majd - írják.

Mexikóban és Costa Ricán is nagyon sokat dolgoznak: előbbiben 2225 órát évente, utóbbiban 2212 órát évente.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által végzett tanulmányok szerint éppen az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok hajlandóak több órát dolgozni, mint a gazdagabbak.

Japánban már gondot jelent a túl sok miatti halál is, külön kifejezésük is van rá: karoshi. Erről itt írtunk korábban.

Amerikában és a Karib-térségben az államok több, mint egyharmadában nincsen kötelezően megszabott munkaidő korlátozás.

Európa minden országában maximális heti óraszámok vannak, csak Belgiumban és Törökországban van több mint heti 48 óra.

Indiában nincs megszabva a maximális munkaidő és éves szabadság sincsen.

Fotó: Pixabay
atv.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk