Megjelent: 7 éve

Nem elég, hogy stresszes vagyok. Fogalmazzuk meg pontosan a problémát!

Sokszor nehéz megfogalmazni, leírni, hogy valaki miért is nem érzi jól magát. Ugyanakkor, ha nem pontos a probléma megfogalmazása, akkor megoldani is nehezebb. Egy harvardi pszichológus szerint a munkával kapcsolatban is kevés önmagában azt kimondani, hogy valaki stresszes.

Susan David, a Harvard Medical School pszichológusa ilyenkor egy kiegészítő kérdést tesz fel: "Van-e két másik megfogalmazási, leírási lehetőség arra, amit érzel?" Ugyanis a munkában sem biztos, hogy az illető időmenedzsmentjével van a baj. Lehet, hogy a stressz nyomasztó érzése mögött az áll, hogy nem elégedett a karrierlehetőségeivel. Ezért fontosabb mélyebbre ásni, és egészen aprólékosan megfogalmazni a problémát, az érzelmet az adott helyzettel kapcsolatban.

Egyre több tudományos eredmény támasztja alá, hogy ha valaki aprólékosan le tudja írni az érzelmeit, akkor könnyebben tudja azokat uralni is. Lisa Feldman Barrett júniusban publikálta kutatásait a New York Timesban, amelyek következtében arra a következtetésre jutott, hogy a negatív érzelmek sem feltétlenül károsak, ha pontosan sikerül megérteni, hogy min is megy keresztül az illető. Barrett szerint a "leírás" módja, azért fontos, mert az agyunk részben ez alapján a megfogalmazás alapján alkotja meg az érzelmet. Így a szavak segíthetnek magának az érzelemnek, a vele kapcsolatos nehéz szituációnak kezelésében.

Susan David szerint csak magunkat mélyebben megismerve lehet a munkában is jól funkcionálni, sikert elérni. Mint mondja a Business Insider cikkében, a mai világban erősen összpontosítunk a külső eredményekre: a produktivitásra, az időmenedzsmentre, ugyanakkor sokkal kevesebb figyelmet fordítunk a belső hatékonyságra, az érzelmek, gondolatok kezelésére.

Business Insider/World Economic Forum
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk