Megjelent: 7 éve

Meghalt a mentős, aki 5 éve karambolozott

Hétfőn örökre eltávozott Nagy Szabolcs, a mentő, aki bajtársaival 2011-ben egy életmentéshez sietve súlyos balesetet szenvedett Kecskeméten.

2011. augusztus 20-án egy szirénázó mentőautó és egy menetrendszerinti busz ütközött össze Kecskeméten, a nagykörút és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében. A balesetben 11-en sérültek meg, legsúlyosabban Nagy Szabolcs, a mentőautó vezetője. Két koponyaműtét után mesterséges altatásban tartották, utána sokáig kómában volt.

Az akkor 30 éves Szabolcs felébredt a kómából, ám szinte teljesen lebénult, kerekes székbe kényszerült, beszélni is nehezen tudott. Hihetetlen kitartásának, akaraterejének köszönhetően később segítséggel ugyan, de járni is tudott.

Szabolcs újra mentős akart lenni. Indíttatása sem mindennapi: annak idején azért választotta ezt a hivatást, mert 1996-ban egy autóbalesetben elveszítette szüleit.

Szabolcs életének utolsó öt éve küzdelemmel telt, tragikus balesete óta többször megharcolt a halállal.

baon.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk