kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Milyen lesz - ha lesz - az irodád 2026-ban?

Hogyan alakítja át a digitális környezet egyéni viselkedésünket, hozzáállásunkat? Ha a zsebemben az iroda, lelkiismeret-furdalás nélkül tudok a munkahelyről távozni, vagy éppen távolmaradni - nem helyhez, és ezen keresztül időhöz kötött a feladat elvégzése.

Ha bármikor elérhető vagyok, illetve bármikor elérek információkat, egészen más hozzállással kell a napi kapacitásomat tervezni, kihasználni, nem konkrét 8–10 óra optimalizálása a cél. Talán kis különbségnek tűnik, de egészen másfajta tudatosságot és magánélettel való integrációt igényel egy ilyen világ, mint a helyek által diktált rutin. Szerintem emiatt nehézkes az átmenet a klasszikus irodából már akár a távmunka irányába is: még szeretünk támaszkodni megszokásokra, munkakezdés, szocializáció a szűkebb közösséggel, teljesítmény összefügg a jelenléttel, stb.

Következő fokozat. Nagyon érdekes vállalkozással beszélgetek éppen munkakapcsolatról: globális vállalat, globális piac, bármifajta fizikai iroda nélkül. A jogi környezetnek megfelelő kötelező címek, szerződések, stb léteznek természetesen, de nincsen központ, iroda, vagy éppen jelentősebb tárgyi eszközök. Virtuális szervezet, digitális szolgáltatások. A munkatársak a feladatnak megfelelően szinte véletlenszerűen találhatóak meg világszerte, talán nincs is 2 ember ugyanabban a városban. A méret egyelőre néhányszáz fő.

Képzeljük el ezt a helyzetet: egyetlen állandó munkatárssal sem találkozol személyesen a felvételi időszak alatt, és munkavégzés igénye miatt valójában máskor sem. A feletteseddel és a beosztottaiddal is csak digitálisan tudod tartani a kapcsolatot (a globalitás miatt inkább praktikus időpontokban)— egészen más gesztusokból és kommunikációs elemekből kell építkezni. Az idő és jelenlét, mint teljesítménymérő érzet eltűnik. Személyes, emocionális jellegű motiváció lehetősége átalakul. Mivel nincs iroda, magadnak kell kitalálni, hol dolgozol és hogyan valósítod meg a magánélet-munka közötti átkapcsolásokat. Közösséget kell találnod (kell?). (A szervezet előnyeit most nem ecsetelném: alacsony működési költségek és igen erős ügyfélközeliség jelenhet meg, ha a központ döntéstorzító hatása eltűnik, és szélesebb tehetségkörből is lehet meríteni a lokáció-probléma eltűnésével.)

Képes lehet az ember ilyen, gyakorlatilag kényszerítés nélküli szervezetnek megfelelni? Ha igen, az emberek mekkora része, milyen készségek kellhetnek hozzá? Képes egy ilyen szervezet növekedni, vezethető marad és fenntartható a teljesítmény mondjuk néhány ezer munkatárs esetén is ? Lehet, hogy 2026-ra ilyen irodák tömegei fogják a világ digitális felét kiszolgálni — a szoftverfejlesztéstől az adatfeldolgozáson keresztül az üzleti döntéshozatalig?
Izgalmas irány, de még nem tudtam eldönteni, hogy a következő nagy lépés vagy zsákutca a teljes üzleti szervezet digitális térbe — “világfaluba” — telepítése. Már nem a technológián fog múlni…

Kiszely Zoltán

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk