Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Szabolcsban több mint 31 ezren vannak állás nélkül

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén júniusban 31 581 álláskereső szerepelt a munkaügyi nyilvántartásban, számuk két százalékkal, 643 fővel kevesebb a májusi adatokhoz képest - írja az MTI.

Polgári András, a kormányhivatal főigazgatója az MTI-nek elmondta, az országos 4,5 százalékos munkanélküliségi rátával szemben a megyében 9,3 százalékos az állástalanok aránya. A munkanélküliek száma folyamatosan csökken, volt olyan év, amikor ez az arány meghaladta a 15 százalékot is - emlékeztetett a főigazgató.

A kormányhivatal által közölt statisztikai adatok szerint 2017 első negyedévében a megye több mint 431 ezer fős, 15-74 év közötti népességéből 261 ezren voltak gazdaságilag aktívak, ez 3,4 százalékkal haladja meg a 2016 első negyedévének adatát.

Az idei év első három hónapjában a megye népességéből több mint 237 ezer főt foglalkoztattak, számuk 18 600-al nőtt 2016 hasonló időszakához képest, arányuk - 4,2 százalékos növekedés révén - 55 százaléknak felelt meg. A júniusi álláskeresői létszám valamivel rosszabb adat 2016 júniusához képest, ekkor 30 551-en voltak munka nélkül.

Az álláskeresők 27 százaléka a megyeszékhely körzetében koncentrálódott, 55 százalékuk legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett. A tartósan nyilvántartásban lévők 6607-en voltak júniusban, létszámuk az egy évvel korábbihoz képest 7,1 százalékkal csökkent. Júniusban egyébként összesen 4400-an, az egy évvel korábbihoz képest 11,4 százalékkal kevesebben kerültek be a foglalkoztatási szolgálat megyei nyilvántartásába.

Pénzbeli ellátásra az álláskeresők 52 százaléka volt jogosult, jelentős részük szociális, kisebb hányaduk álláskeresési támogatást kapott. A nyilvántartásban 5170 pályakezdő fiatal szerepelt, ők a teljes álláskeresői létszám 16,4 százalékát adták, közülük 102-en rendelkeztek felsőfokú végzettséggel.

Június folyamán a járási hivatalokban összesen 3500 fős munkaerőigényt jelentettek be a foglalkoztatók, a májusról áthúzódott igényekkel együtt így összesen több mint 8 ezer álláslehetőség adódott a munkát keresők számára a megyében.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk