Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Sztrájkolnak a debreceni Csokonai Színház műszaki dolgozói

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a debreceni Csokonai Színház műszaki dolgozói hétfőn Szabó Magda Macskák szerdája című előadásának főpróbája közben - közölte Czeglédi László, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének helyi titkára.

A Csokonai Színház vezetősége szerint a munkabeszüntetés nem jogszerű, mivel a törvényes bérét valamennyi munkavállaló megkapja.

Czeglédi László az MTI-nek elmondta: ez év tavaszán megállapodás született a műszakiak és a színház vezetői között, miszerint a rendkívüli alacsony bérű műszakiaknak egyfajta túlóradíjat vagy készenléti díjat fizetnek ki. A különböző munkakörök - színházi szakszóval élve tárak, mint például jelmeztár, kelléktár - megtették javaslatukat a készenléti díj mértékére, s azt a tájékoztatást kapták, hogy azt a színház vezetése elfogadta. A műszaki dolgozók a nyári szünet után szembesültek azzal, hogy az általuk javasoltnál lényegesen kevesebb összeget határoztak meg számukra.

Czeglédi László szerint ez elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a színház vezetői közül senki nem tárgyalt eddig vele, holott a műszaki dolgozók őt bízták meg, mint szakszervezeti titkárt, tárgyalásuk lefolytatására. Mint mondta, nem követelőzni akarnak, csupán figyelmeztetni a vezetést a tarthatatlan helyzetre, ezért hétfőn Szabó Magda Macskák szerdája című előadásának 18 órától 22 óráig tartó főpróbája közben, 18 és 20 óra között a műszakiak nem dolgoznak, figyelmeztető sztrájkot tartanak. Czeglédi László közlése szerint a színháznak nem akarnak kárt okozni, a nem nyilvános főpróbára a díszleteket, kellékeket, mindent elhelyeznek, s este nyolckor felveszik a munkát.

A Csokonai Színház vezetősége sajtóközleményben reagált a sztrájkfelhívásra. Közölték: a színház dolgozói közalkalmazottak, így a bérezésükre a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározottak vonatkoznak. A munkáltató minden egyes dolgozó vonatkozásában a törvényi kötelezettségének eleget tesz - tették hozzá. A színház vezetése szerint egyrészt a sztrájk nem jelent megoldást a problémára, másrészt az nem jogszerű, mivel törvényes bérét valamennyi munkavállaló megkapja.

A munkáltatónak jelenleg nincs törvényes lehetősége arra, hogy a közalkalmazottaknak törvényes illetményük és illetménykiegészítésükön felül további bért fizessen. A színház ugyanakkor a műszaki dolgozók rendkívüli munkavégzésének elszámolását saját hatáskörben is felülvizsgálja. A közleményben leszögezik: amennyiben a közalkalmazottak közül bárki úgy véli, hogy a rendkívüli munka díjazását nem megfelelően számolták el, a színház minden jogos igényt teljesít.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek