Megjelent: 7 éve

Felhívták a figyelmet a fogyatékkal élő emberek munkájára

Harmadik alkalommal tartották meg a Segítő Vásárlás és Design Randi 3.0 eseményt a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

images

A Salva Vita Alapítvány programjának célja, hogy segítse a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató műhelyek és a kortárs iparművészek, formatervezők együttműködését, a közös termékfejlesztést.

A szervezet a bemutatott tárgyakkal a fogyatékos emberek munkájára, teljesítményére kívánja felhívni a figyelmet.

Az alapítvány idén harmadik alkalommal írt ki pályázatot a tervezők és a műhelyek számára közös tárgyak tervezésére.

A beérkezett kilenc pályaműből Pais Panni, a MOME Design Intézet tanára, Szabó Eszter Ágnes képzőművész és Szilágyi Csilla üvegtervező művész választott ki hét alkotást, melyek az idei kiállítás alapját képezik - derül ki a közleményből.

- A Segítő Vásárláshoz 2013-as indulása óta közel 50 védett foglalkoztató csatlakozott. A termékfejlesztéssel és a fiatal tervezők bevonásával egy új piaci szegmens felé igyekszünk ajtót nyitni, egy célközönséget szeretnénk elérni annak érdekében, hogy minél több vásárló találkozzon a fogyatékos emberek által készített termékekkel - mondta Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője.

A program támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk