kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Több száz természettudományos szakos tanár hiányzik az oktatásból

Az alacsony bérek miatt kevés fiatal választja a fizika- és kémiatanári pályát, így utánpótlás sincs.

Minden területen tapasztalható tanárhiány, de legfőképp a kémia- és fizikaszakos, vagyis a természettudományi végzettségű tanárból van kevés - mondta el az InfoRádiónak Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A PDSZ több százra becsüli a hiányzó természettudományos végzettségű pedagógusok számát. Ráadásul nagyon kevés fiatal választja a fizika- és kémiatanári pályát, aki mégis efelé orientálódik, inkább választja a jobban fizető mérnöki pályát.

Szűcs Tamás szerint egy kezdő, egyetemi végzettségű tanár fizetése 134.900 forint, egy több évtizede pályán lévő kémiatanár pedig nettó 220-250 ezer forintot kereshet. Mint elmondta, a legnagyobb mestertanárok bruttó 500 ezer forintot is kereshetnek, de egyre kevesebb ilyen pedagógus van. A PDSZ elnöke szerint az oktatás megváltozott környezete sem segít a tanárhiányon. „A központi vezérléses rendszer, amely megöli ennek a világnak a viszonylag szabadabb levegőjét, ránehezedik a hétköznapokra is” - fejtette ki.

InfoStart
fotó: pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk