Megjelent: 7 éve

Munkaerőhiányban az első között vagyunk a világban

A magyar munkaadók még a világátlagnál is nehezebb helyzetben vannak, ami a munkaerőhiányt illeti: globálisan a cégek 40, Magyarországon 57 százalékának jelent problémát egy-egy állást betölteni - derült ki a Manpower felméréséből.

images

A Manpower Magyarország vezetője az InfoRádióban azt mondta: szakmunkásokat a legnehezebb találni.

A megkérdezett munkáltatók 57 százaléka kijelenti, hogy munkaerőhiánnyal küzd. Ez az előző évhez képest 10 százalékos növekedés. Csak Bulgáriában és Romániában magas ez a szám. A világátlag 38-ról 40 százalékra emelkedett egy év alatt.

„A világhoz képest 17 százalékponttal magasabban vagyunk sajnos. Tudjuk és látjuk az okát: nálunk van a legalacsonyabb bér Európában. A bolgárokkal versenyzünk ebben” - mondta Dalányi László. A megkérdezettek 32 százaléka azt mondja, nem talál embert, 31 százalék a képzett szakemberek hiányát érzi, túlzott bérigényt csak 12 százalék jelölte meg - mondta a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Tavaly ilyenkor Európa azt mondta, megpróbálja megtartani az embereit; képzéssel, különböző juttatásokkal, pozíciókkal, vagy belső áthelyezésekkel, munka kiszervezéssel, tehát megvoltak az elképzelések a kezelésére. Ez változott. Ma a megkérdezettek 31 százaléka képzéseket, fejlesztéseket kínál a meglévő dolgozóknak. Egy év kellett ahhoz, hogy ez nálunk is leülepedjen, mert az előző éves büdzsébe nem volt betervezve. El kellett telnie egy jóváhagyási időszaknak, hogy az anyacég engedélyezze a képzéseket” - mondta Dalányi László.

Van egy top 10-es lista, ami nem sokat változott, és világszinten ugyanezek szerepelnek benne - mondta a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Első helyen folyamatosan a szakmunka; villanyszerelő, asztalos, hegesztő, kőműves, vízvezetékszerelő. Őket követi a sofőr, majd a mérnök, főleg műszaki, elektronikai és építő. Előrébb jött a vendéglátóiparban és az egészségügyben dolgozók kategóriája, az IT szakemberek és a csoportvezetők;eggyel lejjebb mentek a pénzügyi és a mérlegképes könyvelők, pénzügyi elemzők. Picit előrébb kerültek az ápolónők és a betanított munkások is jönnek előre, a tizedik helyen vannak” - sorolta Dalányi.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk