Megjelent: 7 éve

Bőséges prémiumot kaptak a jól dolgozó MNB-sek

Az állami szervezetek közül az MNB volt a legbőkezűbb kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóival. Összesen közel 260 millió forintot osztottak szét jutalom gyanánt, írja a Magyar Nemzet.

Ez alapján átlagosan csaknem nettó 650 ezer forint jut egy alkalmazottra, de persze a jutalom differenciált volt a vezető és nem vezető beosztású dolgozók közt.

Nem vezető alkalmazottak közül 322-en kaptak jutalmat, amire valamivel több mint 175 millió forintot fordított az MNB, vagyis az egy főre jutó összeg nettó 543 ezer forint volt.

78 vezető beosztású munkavállaló kapott prémiumot, számukra közel 85 millió forintot fizetett ki az intézmény, tehát fejenként csaknem nettó 1,1 millió forintot kaptak. A jegybank hangsúlyozta, hogy az elnök és az alelnökök nem kaptak a fizetésükön felül jutalmat. (Matolcsy György havi bére 5 millió forint, plusz 500 ezer béren kívüli juttatás. Az alelnökök pedig 4,5 millió forintot kapnak és juttatást.)

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk