Megjelent: 7 éve

Kik dolgozzanak, ha sok a rokon?

Miközben a rokonság betelepedett a jól fizető pozíciókba, valakinek dolgozni is kellett, Matolcsy nyilvánvalóan ezért vette körül magát valódi szakemberekkel - írja a Magyar Nemzet publicistája.

Hajdú Péter újságíró szerint: "A mód, ahogyan Parragh Bianka bekerült a jegybanki testületbe, jól jellemzi a 2010-es kormányváltás után létrejött - a világháború előtti urambátyám-, majd az 1945 után kialakított elvtársi rendszerre emlékeztető - káderpolitikát, ahol a szakmaiságot minden esetben felülírja az éppen hatalmon lévőkhöz való lojalitás.

(...)

Miközben a rokonság betelepedett a jól fizető pozíciókba, valakinek dolgozni is kellett, Matolcsy nyilvánvalóan ezért vette körül magát valódi szakemberekkel. Közülük is kiemelkedik Nagy Márton alelnök, akinek nevéhez köthető - sok más program mellett - a növekedési hitelprogram kidolgozása. Egyes vélekedések szerint Nagy azért vesztett pozíciókat az utóbbi időben, mert vállalhatatlannak tartotta az alapítványok tevékenységét, s ezért kihátrált ottani tisztségéből.

De a lojalitás, sőt a szakmai tudás sem jelent garanciát semmire, főleg, amikor Orbán Viktor az oszd meg és uralkodj elvét vallja. Bár nyíltan nem nagyon konfrontálódnak, de köztudott, hogy a gazdaságpolitika két irányítója, a jegybankelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter között finoman szólva sincs meg az összhang. Vannak, akik egyenesen arról beszélnek, hogy csak a legszükségesebb esetben kommunikálnak egymással. Ám úgy tűnik, hogy a jegybankelnök és a gazdasági miniszter közötti versenyben az előbbi áll nyerésre, pedig az ötletelő Matolcsyval szemben jobb szakembernek tartják Varga Mihályt. Matolcsy erős pozícióját azonban magyarázhatja, hogy Orbán harcos stílusához jobban idomul Matolcsy csapongó egyénisége, illetve az, hogy szakmai érvekre hivatkozva nem nagyon mond ellent a miniszterelnöknek.

Pedig a történelmi tapasztalatok azt mutatják, nem szolgálja az ország javát, ha egy szűk érdekcsoport, az azt körüllengő korrupció határozza meg a fejlődés irányát ahelyett, hogy a nemzet érdekeit szem előtt tartva döntenének a fontos kérdésekben. Ezt már Móricz Zsigmond is megírta a Rokonokban, ahol a dzsentrivilág szereplői mind-mind egy nagy korrupció részesei voltak. A dzsentrivilág elmúlt, a korrupció viszont ma is velünk él."

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk