kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetései 2000 új munkahelyet hoztak létre

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) portfóliócégeinél idén májusra mintegy 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések elindulásához képest - írja az MTI.

images

images

Az SZTA portfóliócégei az elmúlt években végrehajtott befektetéseket megelőzően 950 embert foglalkoztattak, a NAV adatbázisa szerint idén májusban már csaknem 2950-en dolgoztak a vállalkozásoknál. Az SZTA cégportfóliójába 64 vállalkozás tartozik, 25-ből már kilépett az alap, ugyanakkor a kilépés utáni létszámbővítésükben is fontos szerepe volt a tőkebefektetések hosszú távú pozitív hatásainak - hangsúlyozták a közleményben.

Kiemelték még, hogy a vállalkozások az SZTA-hoz benyújtott üzleti terveikben a meglévők mellett több mint 2600 új munkahellyel kalkuláltak a tőkebefektetést követő időszakra. Mivel a cégek jelentős része 2015-ben és tavaly csatlakozott a portfólióhoz, így többségük még további létszámbővüléssel számol a következő években. Ezzel együtt a tervezett létszámbővítés háromnegyede már így is megvalósult.

Az SZTA tőkebefektetései országszerte már mintegy 3000 munkahelyet érintenek, a következő évtizedben pedig még tovább szeretnénk növelni ezt a számot újabb kkv-kba történő befektetéseken keresztül. A korábbi és tervezett kilépésekből visszaforgó, valamint a 8 milliárd forintos tőkeemelésükből származó, hamarosan elérhetővé váló további források a technológiai fejlesztés, az Ipar 4.0-ra való átállás mellett a jövőben is számos új munkahelyet fognak teremteni - tette hozzá Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2011 és 2015 között az SZTA 14 milliárd forintos forrásából fektetett be magyar kis- és középvállalkozásokba. Az Alap forrásának 85 százaléka Európai Uniós forrásból származott, 15 százaléka pedig magyar állami forrás. Az SZTA 89 magyar cég fejlődéséhez és működéséhez tudott forrást biztosítani.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk