Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Sokkal többen dolgoznak, mint tíz éve

Az elmúlt tíz évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a versenyszférában például 430-440 ezerrel dolgoznak többen a tíz évvel ezelőttihez képest - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen előadásában.

images

A foglalkoztatási ráta már 70 százalék fölött van, de nagyon sokat kell még tenni szavai szerint annak érdekében, hogy elérjük azt a 75 százalékos foglalkoztatási szintet, amit az Európai Unió 2020-ig önmaga elé tűzött ki, mint uniós átlagot.

Hozzáfűzte: a munkaadóknak nyújtott járulékkedvezményekkel kiemelten segítették a hátrányos helyzetű munkavállalók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak és a kisgyermekes anyák elhelyezkedését, valamint sikeres volt munkahelymegtartó akcióprogramjuk is, amely 900 ezer ember munkahelyét segített megtartani.

Cseresnyés Péter szólt arról is, hogy a különböző kedvezmények 440 milliárd forint szabadon elkölthető pénzt hagytak a vállalkozásoknál.

Szavai szerint 2017-től tovább szélesítik a kedvezmények körét, támogatni kívánják a munkaerő-mobilitást, ezért egyrészt az adótörvényben a saját gépkocsival munkába járás elszámolható összegét kilométerenként 9 forintról 15 forintra emelik, másrészt olcsóbbá teszik a munkásszállók építését és fenntartását, üzemeltetését is.

Az államtitkár szerint a munkaerőhiányt például inaktívak aktívvá tételével, a rugalmas munkaidő lehetőségeinek kiszélesítésével és a közfoglalkoztatottak képzésével, minél nagyobb arányban az elsődleges munkaerőpiacra való visszairányításával kívánják enyhíteni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk