kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Határozott idejű szerződés ellen demonstráltak a kuplunggyártó dolgozói

Biztos munkát és tisztességes munkafeltételeket követeltek az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. dolgozói számára annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezett, és amelyet a szombathelyi gyár parkolójának bejáratánál tartottak szerdán.

Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Nyugat-dunántúli régióvezetője elmondta: a határozott idejű munkaszerződések kötésének gyakorlata ellen kívánnak fellépni, ami szavai szerint öt éve gyakorlat az LuK-nál, és a régió más vállalkozásainál is terjedőben van.

Kifejtette: noha a munka törvénykönyve szerint a határozott idejű szerződés érvényes, a szakszervezet álláspontja szerint azonban az ilyen szerződések többszöri, akár negyedévente, félévente történő hosszabbítgatása a joggal való visszaélés.

Hozzátette: dacára annak, hogy Szombathelyen és térségében munkaerőhiány van, az LuK-nál mégis dolgozók tucatjaival újra és újra határozott idejű szerződéseket kötnek, még olyan munkakörökben is, amelyekre álláshirdetésekben keresnek jelentkezőket.

A szakszervezeti vezető elmondta: a határozott idejű munkaszerződés hátrányos a munkavállaló számára, hiszen a szerződés lejárta után a munkáltatónál eltöltött idő ellenére sem jár semmiféle végkielégítés, ha pedig a cég rendelésállománya valamiért csökken, elég megvárni amíg ezek a szerződések kifutnak, nem kell alkalmazni a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályokat sem.

A demonstráción 25-30, Vasas szakszervezeti pólót viselő aktivista vett részt, akik a délután két órai műszakváltás előtt vonultak ki a gyár elé.

Molnár Ákos elmondta: három héttel ezelőtt magasabb bérekért tartottak egy másik szakszervezettel közösen demonstrációt az LuK előtt. Szavai szerint a demonstráció is hozzájárult ahhoz, hogy a munkáltatóval sikeres bértárgyalásokat folytattak le és emelkedtek a munkabérek.

Hozzátette: a bértárgyalásokat követően azonban két szakszervezeti tisztségviselőnek, akik a demonstráción részt vettek, illetve a sajtóban is nyilatkoztak, nem hosszabbították meg a határozott idejű munkaszerződését. Molnár Ákos kijelentette: a két elbocsátott szakszervezeti vezető ügyében az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnak.

A sajtótájékoztató után felolvasták a Schaffer Csoport - ide tartozik az LuK Savaria Kft. is - brühli központjából érkezett üzenetet, amelyben az anyavállalat üzemi tanácsa és bizalmi testülete szolidaritását fejezte ki a demonstrálók céljaival, egyben gratulált a a szakszervezeteknek a magasabb bérek kiharcolásához. Azt írták, Németországban is fel kívánnak lépni a munkavállalók határozott idejű szerződéssel való foglalkoztatása ellen.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk