kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Folyamatosan nő az egy orvosra jutó betegek száma

2015-re nagyjából 500 fővel nőtt az egy orvosra jutó betegforgalom a 2010-es adatokhoz képest. 11 474 főt kellett egy orvosnak 2015-ben ellátnia, ami napi 45 pácienst jelent, 3-4 óra rendelési idő alatt. Vagyis körülbelül 5,3 perc jut egy emberre, írja a Magyar Nemzet.

A KSH adataiból az is kiderült: a magyarországi háziorvosok 2015-ben összesen 55,5 millió beteget láttak el rendelőkben, és mindössze 1,7 millió pácienst kezeltek azon kívül.

A háziorvosok túlterheltek, hiszen jóval több embert kénytelenek ellátni, mint 5-10 évvel ezelőtt. Emiatt a várakozási idők és a sorok is nőnek. A helyzethez az is hozzájárul, hogy 15 év alatt 300-al kevesebb háziorvos lett. Sokan nyugdíjba mentek, a fiatalok közül pedig nem elégséges az utánpótlás.

Tovább romolhat azonban a helyzet, mert hamarosan 2200 praxis sorsa válhat kérdésessé, mert az orvosok kétharmada már nyugdíjaskorú, vagy öt éven belül az lesz - mondta a lapnak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk