Megjelent: 7 éve

A rugalmas foglalkoztatás kihívásairól beszélgettek

A napokban megrendezett EXPANDER Konferencia témája a rugalmas foglalkoztatás volt. A konferencián szó esett a nemzetközi és hazai piaci trendekről, a foglalkoztatási problémák legfőbb kihívásairól, az egyes atipikus foglalkoztatási formákról és a rugalmasság bevezetésének feltételeiről, valamint néhány jó gyakorlat is bemutatásra került hazai, valamint nemzetközi vonatkozásban, áll az esemény sajtóanyagában.

A konferencia első napját Dr. Lénárt Ágota, a magyar olimpiai bajnokok sportpszichológusa nyitotta előadásával, melynek során arról beszélt, hogy téthelyzetben hogyan lehet megőrizni a csúcsteljesítményt. Másnap a konferenciát Lerf Andrea generációkutató kezdte meg, aki a mai munkaerő-piaci kihívásokról beszélt, majd Erwin van de Pol, a Rijnconsult tanácsadója tartott előadást a rugalmas foglalkoztatás közigazgatásban történő alkalmazásáról. Elmondta, hogy a rugalmas foglalkoztatás hatékony működésének alapja a tevékenység- és eredményalapú munkavégzés, mely a munkavállalókba fektetett bizalom nélkül nem valósulhat meg. A konferencia napját Vanczák Gergely, a MICROSEC Zrt. informatikai igazgatója folytatta, aki magyar vállalati tapasztalataira alapozva beszélt a rugalmas munkavégzés feltételeiről és eszközeiről a gyakorlatban.

A gyakorlati tapasztalatok megosztását követően a rugalmas foglalkoztatás jogi aspektusairól is szó esett dr. Vajda Viktor előadásában, aki a GINOP 5.3.2. támogatott atipikus foglalkoztatási formái kapcsán számolt be a felmerülő, tipikus jogi kérdésekről.

Mindezt követően egy „Talk show” keretében Balla Ildikó (Útirány Egyesület a Munkaerő-piaci Esélyegyenlőségért), Lebovits Ágnes (ICG Ex Ante Tanácsadó Iroda), Szépvölgyi Ákos (Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség), valamint Kézy Béla (MEGAKOM Kft.) moderátor beszélgettek eddigi rugalmas foglalkoztatással kapcsolatos projekttapasztalataikról. A tapasztalatok megosztása után a rendezvény résztvevői négy szekció téma közül választhattak, ahol a szekciók egyike a manufakturális termelésben alkalmazható rugalmas foglalkoztatásról szólt, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra gyakorlatát bemutatva. A szekciókban továbbá lehetősége nyílt a résztvevőknek, hogy megvitassák azon jó példákat, amelyek a munkavállalók motiválásában nyújtanak segítséget, emellett a rugalmas foglalkoztatáshoz kapcsolódó jogi kérdések, valamint a bevezetéshez kapcsolódó előnyök és egyéb sajátosságok megvitatására is sor került.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk