kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Kevés a pilóta, mégis nagyon drága a képzés

A légitársaságoknál folyamatos a pilótahiány, mégis mire valaki elvégzi a képzést az akár egy lakás árát is felemésztheti. Persze ez később megtérül, hiszen aki elvégzi a képzést azonnal találhat munkát és a fizetés sem kevés - írja a Magyar Nemzet.

images

images

Ha valaki az alapoktól kezdi és egy Boeing-737-es vagy Airbus-A320-as vezetésére jogosító típusengedély megszerzéséig szeretne eljutni, annak több milliót kell költeni a képzésre - írja a lap.

A befektetés viszont gyorsan megtérül, mert egy kezdő elsőtiszt (másodpilóta) nettó egy-kétezer eurót keres havonta, ugyanakkor a bérek a repült órák függvényében gyorsan emelkedhetnek akár ennek többszörösére is, a kapitányi fizetések pedig hat-nyolcezer euró körül vannak.

A lapnak nyilatkozó szakember szerint ma már a légitársaságok is részt vesznek az adott típusokra való kiképzésben, ám ennek előfeltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen kereskedelmipilóta-engedéllyel, aminek a megszerzése akár 10 millió forint is lehet. Magyarországon is vannak pilótaképzők, de ezek nem államilag támogatott képzések, diákhitelből lehet finanszírozni őket.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk