kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Az idősebb korosztály foglalkoztatására használták fel a legtöbb munkahelyvédelmi támogatást

A munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta mintegy 500 milliárd forint maradt a munkaadóknál, 2016-ban a programban körülbelül 900 ezer munkavállaló dolgozott - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Legnagyobb összeget az 55 év felettiek foglalkoztatására használták fel.

Cseresnyés Péter hozzátette: a munkáltatók a hátrányos helyzetű - 55 év feletti, tartósan munkanélküli, szakképzettséggel nem rendelkező, mezőgazdaságban dolgozó - munkavállalók foglalkoztatása után 2013-ban 97 milliárd, 2014-ben közel 125 milliárd, 2015-ben 130 milliárd, tavaly pedig 142 milliárd forint munkahelyvédelmi kedvezményt vettek igénybe.

A munkaadók a programban elérhető kedvezményeket a legnagyobb mértékben az 55 év felettiek foglalkoztatásánál használták fel, 2016-ban havonta átlagosan 340 ezer 55 év feletti munkavállaló foglalkoztatását segítette a program.

A másik kiemelkedő csoport pedig a 25 év alattiak voltak, tavaly havonta 170 ezer fiatal után tudták igénybe venni a kedvezményeket a munkáltatók. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok foglalkoztatási rátája közel 30 százalékra emelkedett, miközben ez az arány 2010-ben a 20 százalékot sem érte el.

Cseresnyés Péter kiemelte: 4,3 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, ezzel Magyarország továbbra is Németország és Csehország mögött a harmadik helyen áll az európai uniós államok munkanélküliségi mutatóit összehasonlítva.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk