kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Még több munkanélküli Nógrád megyében

Tovább nőtt az álláskeresők száma Nógrád megyében januárban, a munkanélküliségi ráta a hónap végén már 18,4 százalékos volt -derül ki az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Salgótarjáni Regionális Kirendeltsége legfrissebb tájékoztatójából.

Nógrád megyében január végén 16.278 álláskeresőt tartottak nyilván, ami 1.260 fővel magasabb volt, mint decemberben, és 349-cel több, mint egy évvel korábban. A 18,4 százalékos ráta a harmadik legrosszabb mutató az országban.

A megyén belül Szécsény térségében a legmagasabb a munkanélküliség, ott 25,9 százalékos, de 20 százalék fölötti a ráta Salgótarján és Bátonyterenye körzetében is (21,5 és 21,4 százalék). Kedvezőbb helyzetben van a balassagyarmati, a pásztói és a rétsági körzet, mutatóik 14,7; 14,5 és 12,2 százalékosak.

A munkanélküliség növekedését több okkal magyarázzák az elemzők: az építőipar intenzív létszámkibocsátása mellett magasabb számban jelentkeztek a kirendeltségeken a megyén kívüli cégeknél dolgozók is, akiktől az utazási költségek csökkentése miatt váltak meg. Sok pályakezdő 2-3 hónapos munkaviszony után került vissza a rendszerbe. Emellett az egészségügyi ellátások felülvizsgálata miatt sokan, akik nem rendelkeztek ellátással, abban a reményben jelentkeztek be álláskeresőként, hogy így majd biztosítottak lesznek.

Három álláshely száz munkanélkülire
Nógrád megyében száz álláskeresőből 9-10 a pályakezdő, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A januári 133 fős létszámnövekedés után a hónap végén 1.536 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván. A fiatalok között az alacsony iskolai végzettségűek vannak a legtöbben (51,8 százalék), de 31,2 százalékos a középfokú végzettségűek aránya is.

A pályakezdők közül januárban csupán 43-an helyezkedtek el.
A tartósan regisztrált munkanélküliek létszáma január végén 5.055 volt, 387 fővel több, mint négy héttel korábban, ők már legalább egy éve nem találnak munkát. Január végén Nógrád megyében 499 szabad álláshely várta az álláskeresőket, száz munkanélkülire három álláshely jutott.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk