kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

5 technológiai és munkaerő-piaci trend a 2020-as évre

A DXC Technology 2020-as munkaerő-piaci előrejelzése szerint a vállalatokat továbbra is az foglalkoztatja, hogyan tudják a technológia segítségével elősegíteni az üzleti növekedést, eközben viszont szükséges az emberi munkaerőt megfelelően elhelyezniük a képletben. Tanulmányok szerint a motivált és együttműködő munkaerő sokkal jobban teljesít.

images

images

Az emberi munkaerő termelékenysége gyakorlatilag nem változott több mint 20 éven át, amíg az e-mail és az internetes szolgáltatások el nem terjedtek a munkahelyeken is. Napjainkban a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás széleskörű üzleti alkalmazása, valamint az együttműködési megoldások és a világháló összeköttetésében dolgozó csapatok és a technológiailag magasan képzett üzleti vezetők előretörése viszont már azt jelzi, hogy a termelékenység hamarosan új szintre léphet.


  • Az elkötelezett munkavállaló 44%-kal , az inspirált munkaerő pedig közel 125%-kal termelékenyebb, mint egy szimplán elégedett
  • A jó kommunikáció és a közösségi technológiák, szemben például az e mailezéssel, 20-25%-kal is növelhetik a szellemi munkát végzők teljesítményét.

Ezt figyelembe véve, valamint az AI, az IoT, az adatökoszisztémák
alkalmazása és a csapatmunka megreformálása révén a vállalatok 2020-ban új szintre emelhetik a termelékenységüket és az innovációs erejüket. A DXC Technology előrejelzése szerint az alábbi trendek határozzák meg a 2020-as évet:

1. A mesterséges intelligencia forradalmasítja a szakmákat
2020-ban a szakmai szolgáltatásokat nyújtó szervezetek egyszerre nehézségként és előrelépésként élhetik meg a mesterséges intelligencia adaptálását. A vezetők új feladatot kapnak: az AI asszisztensek és az emberek közti ideális kommunikáció kialakítását.
Az AI forradalmasítja az olyan szakmákat, mint a jog, a könyvelés, az
egészségügy vagy az oktatás, méghozzá kétféle módon:

  • demokratizálja a szakmai szolgáltatásokat: a felhasználók széles körének válnak elérhetővé személyre szabott szolgáltatások alacsony költségű intelligens asszisztensek révén. Ezek a „szoftverügynökök” az életünk számos területén segítenek bennünket anélkül, hogy irányítanák azt.
  • segít új betekintéseket nyerni az adatokba, menedzselni a túlcsorduló
    információfolyamokat és csökkenteni az emberi eredetű hibákat. Ahogy ezek a döntéstámogató rendszerek egyre kifinomultabbá válnak, a szakemberek egyre jobban támaszkodnak rájuk és idővel nem tudják
    majd átadni ezeket a készségeket másoknak. A vállalatoknak így el kell dönteniük, milyen kompromisszumot vállalnak az AI asszisztensek használata és a készségek lehetséges elvesztése között.

    2. Emberek helyett gépekre tervezünk IT szolgáltatásokat
    A rendszerek tervezési fókusza a gépek felé tolódik párhuzamosan azzal,
    ahogy a folyamatok egyre inkább az adatokra irányulnak. Ennek következményeként új architektúrák születnek, a vállalatok pedig nagyobb figyelmet fordítanak az IT rendszereik modernizálására.

    Az adatfeldolgozó architektúrák folyamatosan frissülnek új M2M képességekkel, az elemzések pedig a hálózat végpontjaiig terjednek - ahol az adatok találhatók - és alacsonyabb késleltetési idővel operálnak, így jobb és gyorsabb döntéseket tesznek lehetővé alacsonyabb költségek mellett.

    A döntéshozatal gyorsaságát jól példázza, hogy egy ember 0.5-1 másodperc alatt hoz meg egy döntést, míg a mikroprocesszoroknak néhány
    nanomásodpercre van szükségük ehhez. Emellett a gépek által hozott döntések sokkal szélesebb, közel valós idejű adathalmazokon alapulnak.

    Ezek a jobb és gyorsabb eredmények például a közlekedésben lesznek
    tapasztalhatók, kezdve az okosparkolóóráktól, az okos közlekedési jeleken át az okos forgalomáramlásig és végül az autonóm autókig és az okosvárosokig, amelyek végpontjait nem kell majd távoli adatközpontokhoz kapcsolni.

    3. Még értékesebbé válnak az adatok

    Az elképzelés, hogy az információk megosztásra termettek a DXC Technology előrejelzése szerint 2020-ban teljesedik ki igazán, amikor a vállalatok ökoszisztémákban gyűjtik össze az adataikat az üzleti céljaik elérése érdekében.

    • Az autonóm vezetési szenzoradatok több autógyártó között kerülnek megosztásra, amelyeket felhasználhatnak új autómodelljeikben.
    • Az egészségügyi adatok több szolgáltatóhoz és közegészségügyi szervezethez eljuthatnak, ezáltal jobb egészségügyi és személyre szabott jóléti eredmények érhetők el.
    • A pénzügyi adatainkat pedig több pénzintézet és befektetési társaság között is megoszthatjuk, hogy a lehető legjobb hozamot érhessük el.

    4. Szólójátékosok helyett a csapatmunka visz előre
    A vállalatok felismerték, hogy az üzleti sikerekhez nem elég egyszerűen felgyorsulni vagy több megbeszélést tartani. A cégek sikere a hatékony csapatmunkában rejlik, és azok a csapatok hatékonyak, amelyeket engednek döntéseket hozni, értik a feladatukat és a határaikat, és megbíznak bennük. Az igazán jól teljesítő csapatok megosztják a tudásukat más csapatokkal és nyomon követik, ki és hogyan vett részt a döntési folyamatban.

    A hagyományos, silókra épülő piramisszerű szervezeti modellel szemben teret nyer a rugalmas szervezeti struktúra. Egy dinamikus és összetett üzleti környezet kialakításához egymással együttműködő csapatokra van szükség sokféle tevékenységbe bevonható, „multidimenziós” munkavállalókkal, szemben a silókban dolgozó egyéni „hősökkel”.

    A vállalatok az egyes dolgozók helyett a csapatok hatékonnyá tételére
    helyezik a fókuszt. A csúcsteljesítményt nyújtó egyének (ún. 10x Individuals) helyét az igazán jól összehangolt csapatok (ún. 20x Teams) veszik át.

    5. Új üzleti vezetői szemlélet

    A cég előrejelzése szerint 2020-ban élre törnek a technológiai fókusszal
    rendelkező üzleti vezetők, akik a vállalat hatékonyságát, agilitását és innovatív erejét előmozdító technológiákban látják a siker kulcsát. Ezek a „technológiai evangelisták” C-szintű vezetői pozíciókban tervezik meg a vállalat digitális stratégiáját, és olyan témák foglalkoztatják őket, mint az okostermékek, fúziók, akvizíciók, szellemi tulajdon fejlesztése és a tanulás.

    A technológiai vezetők egy teljesen új szemléletet képviselnek, feladatuk nem csupán az IT működtetése, hanem az új készségek és a céges kultúra
    fejlesztése. A csapatokhoz hasonlóan ők is kettős, üzleti-technológiai szemszögből vizsgálódnak. Ezek a vezetők várhatóan nagyobb üzleti eredményeket érnek el és fellendítik a vállalatok digitális átalakulását.

    Fotó:Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk