Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 16 éve

Kedvezőbb adó-jóváírási és juttatási rendszer jövőre

Az adósáv első lépcsőjét átlépve is érdemes lesz bevallani a fizetésemeléseket, a jövő évtől kezdve ugyanis kellően átszabják az adójóváírás rendszerét ahhoz, hogy ne vigye el az adó a bérnövekményeket. A béren kívüli juttatások egyes elemeinek változása szintén a jövedelmek bevallását segíti elő.

A gazdaság kifehérítését is szolgálják az új, 2008-as személyi jövedelemadó-változások: eddig ugyanis bruttó 170 ezer forint fölött nem volt érdemes bevallani a fizetésemelést, mert az adók elvitték a plusz összeg nagyját. Az adójóváírás "megnyújtásával" azonban vége szakad a kéz alatt eltűnő borítékok uralmának - ismertette az új adószabályokat Karácsony Imréné szakállamtitkár a Sodexho Pass Hungária Kft. sajtótájékoztatóján.

2008. január 1-jétől megszűnik a kiegészítő adójóváírás, s beépül az eddig is meglévő adójóváírásba, amely a bérjövedelem 18 százalékának, de havonta legfeljebb 11 340 forintnak a leírását teszi majd lehetővé. Ezzel együtt az adójóváírás "megnyúlik": teljes összegét 1 250 000 forintnyi jövedelemig lehet igénybe venni, az alap korlátot meghaladva pedig a jövedelem 9 százalékával "fogy el", egészen 2 762 000 forintig. Ily módon az adójóváírás lehetőségével plusz 300 ezer fő élhet, arról az üdvözlendő tényről nem is beszélve, hogy a marginális adókulcs 54 százalékról 45 százalékra csökken, 30 milliárd forintot hagyva az adózó polgároknál.

Juttatási csomaggal megúszható az adó

A béren kívüli juttatások terén is lesz némi változás jövőre, 2008-ban ugyanis az ez évi ötezer forintos hidegétel-utalvány kerete hatezerre, a tízezer forintos melegétel-utalványé pedig 12 ezer forintra nő - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A jelenleg húszezer forintos iskolakezdési támogatás szintén emelkedik, bár ehhez alaposan megreformálták a rendszert: jövőre ugyanis már nem fix összeget határoz meg a kormány, hanem a mindenkori minimálbértől teszi függővé a kiosztható értéket. Így a beiskolázási segély mindig a minimálbér 30 százaléka lesz, ami jövőre 21 ezer forintos támogatást fog jelenteni.

A vállalatok a következő évben ajándékutalványokra is többet fordíthatnak (a maximum 6 550 forint helyett 6 900 forintot), mellyel továbbra is évente három alkalommal élhetnek majd.

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményhez kapcsolódó kedvezmények terén már némiképp bonyolultabb a helyzet: a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó munkáltatói befizetés például teljesen adómentes, míg magánszemély befizetése után 30 százalékos adókedvezmény vehető igénybe.

A kormány láthatóan az egészségünket is kezdi komolyan venni, 2008-tól ugyanis a munkáltató által önkéntes egészségpénztárakba fizetett összeg adómentes határa a minimálbér 20 százalékáról 30 százalékra nő.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk