Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Mentőápolókra támadó fehérorosz férfi ellen emeltek vádat Keszthelyen

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Keszthelyi Járási Ügyészség egy fehérorosz állampolgár ellen, aki részegen az őt ellátó mentőápolókra támadt - írja az MTI.

Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a fehérorosz férfi augusztusban a nagybátyjával egy hévízi szabadtéri rendezvényen vett részt, ahol nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Erősen ittasan egy asztalnál elaludt, később beesett egy közeli bokorba, ahol mozdulatlanul feküdt.

Járókelők értesítették a mentőket, akik a férfit hordágyra fektették és az előírásoknak megfelelően tépőzáras övvel rögzítették. Erre a férfi kiabálni kezdett, lecsatolta magáról az övet és leszállt a hordágyról. Dühében a mentőautó hátsó ajtajait akkora erővel csapta be, hogy az egyik szárnyon horpadás keletkezett. Ezután a jármű rendszámtábláit fényképezte, imbolygó járással a gépkocsi elé ment, majd a mentőautó ajtaját szándékosan nekicsapta, illetve rá is nyomta a behajoló mentőápoló hátának, kisebb sérülést okozva.

Az erőszakoskodót a járókelők segítségével sikerült a földre teperni és a rendőrség kiérkezéséig visszatartani, de az erőszakos indulatkitörések miatt a rendőrök is csak kényszerítőeszköz segítségével tudtak intézkedni vele szemben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk