Megjelent: 7 éve

Több mint száz Marks & Spencer dolgozó veszítheti el állását Magyarországon

Magyarországon is boltokat tervez bezárni a Marks & Spencer. Új üzleti terve szerint a következő öt évben hatvan bolt zárhat be. A cégcsoport a javaslatokkal kapcsolatban egyeztetésbe kezdett 129 magyarországi munkatársával.

Magyarországon is boltokat tervez bezárni a Marks & Spencer új üzleti terve értelmében. A következő öt évben hatvan bolt zárhat be - írja az Independentre hivatkozva az index.hu.

A cég vezérigazgató, Steve Rowe azért jelentette be, hogy leépítés lesz, mert kiderült, hogy 88 százalékkal zuhant a cég profitja március és szeptember között.

A terv értelmében tíz boltot zárnak be Kínában és hetet Franciaországban, de Belgiumban, Észtországban, Litvániában és Magyarországon is boltbezárásokra kell számítani. Mindez összesen 2100 munkahelyet érint.

A ruhaboltok bezárásával párhuzamosan 200 élelmiszerboltot terveznek nyitni az Egyesült Királyságban. A gyenge eredményt a cégnél azzal magyarázzák, hogy a fiatalok már nem tartják elég menőnek a Marks & Spencer termékeit, és máshol vásárolnak.

A vg.hu a cég közleményére hivatkozva írja, hogy a cégcsoport a javaslatokkal kapcsolatban egyeztetésbe kezdett 129 magyarországi munkatársával. A Marks & Spencer teljes mértékben elkötelezett a Magyarországon hatályban lévő valamennyi foglalkoztatási jogszabály betartása iránt. Ide tartozik az európai üzemi tanáccsal és az munkavállalókkal folytatott előzetes egyeztetés a munkaszerződésükkel kapcsolatos megbeszélések megkezdése előtt - fogalmaznak közleményükben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk