Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Orbán: olyan országot kell építeni, ahol a munkának becsülete van

Orbán Viktor miniszterelnök szerint olyan országot kell építeni, ahol a munkásoknak és a munkának becsülete van, ahol minden fiatal kezébe jut egy értékes szakma vagy hasznos diploma. Ezért kötöttek és fognak a következő négy évre is megállapodást kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával - írja az MTI.

images

Európa ma "úgy van összerakva, hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait"- mondta. Szerinte erre két válasz adható: egyrészt büszkék lehetünk rá, hogy a magyar fiatalok bárhol meg tudják állni a helyüket a világban, másrészt "felépítjük azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja".

Jó lenne az is - tette hozzá -, ha az iskolából kikerülők büszkék lennének arra, hogy tudásukkal, munkájukkal és sikereikkel hozzájárulhatnak ahhoz "az ezeréves alkotáshoz, amit egyszerűen csak magyar hazának hívunk".

"Ha jó szakmát választotok, akkor biztos jövő vár rátok, Magyarország és a világ legjelentősebb cégeinek lehettek megbecsült és elismert szakemberei" - mondta.

A XI. Szakma sztár fesztivál, a Szakma kiváló tanulója verseny, az Országos szakmai tanulmányi verseny és az V. SkillsHungary nemzeti döntője megnyitóján tartott köszöntőjében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arról beszélt: ha valaki jó a szakmájában, sikerrel szerepel országos szakmai versenyen, annak legyen nyitott a felsőoktatás, könnyebben léphessen be oda.

Parragh László elmondta: a szakmák ünnepét 11 éve rendezik meg, az első alkalommal 15 szakmát mutattak be, a hétfőn kezdődő megmérettetésen már 43 szakma versenyez három napon át a Hungexpo területén. Kifejtette: a cégek 67 százaléka szerint hiányzik a szakképzett munkaerő Magyarországon.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk